La Liga: az árvíz szörnyűségei után hazatérő Valencia négyet vágott a Betisnek

Vágólapra másolva!
2024.11.23. 16:29
A valenciai megemlékezés (Fotó: Getty Images)
A Valencia 4–2-re legyőzte a Real Betist a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 14. fordulójának szombati játéknapján.

A közelmúltban 227 halálos áldozatot követelő kelet-spanyolországi áradások levonulása óta először játszott otthon a Valencia, így megemlékezéssel indult a Betis elleni mérkőzése. A hazai csapat játékosai egy kifejezetten erre a mérkőzésre tervezett egyedi mezben léptek pályára, amelyeket a mérkőzés után elárvereznek. Az ezekből, illetve a meccsbelépőkből befolyó bevételt segélyakciókra költik.

A hazaiak egy szöglet utáni kavarodást követően már a 8. percben vezetést szereztek, előnyük azonban ekkor még nem tartott sokáig, nem sokkal később ugyanis egy szabadrúgás után az első gólpasszt jegyző Hugo Duro a saját kapujába csúsztatta a labdát. 

A valenciaiak kilencese jóvá tette a hibáját, a szünet után rövid idő leforgása alatt kettőt lőtt, nem sokkal ezután pedig Diego López is betalált, és a Betis ezután már csak szépíteni tudott.

SPANYOL LA LIGA
14. FORDULÓ
Valencia–Real Betis 4–2 (Tarrega 8., H. Duro 50., 53., D. López 56., ill. H. Duro 14. – öngól, Chimy Ávila  66.)

Később
16.15: Atlético Madrid–Alavés (Tv: Spíler2)
18.30: Girona–Espanyol (Tv: Spíler2)
18.30: Las Palmas–Mallorca
21.00: Celta Vigo–Barcelona (Tv: Spíler2)

Pénteken játszották
Getafe–Valladolid 2–0 (A. Rodríguez 70., Nyom 73.)

Vasárnap játsszák
14.00: Osasuna–Villarreal (Tv: Spíler2)
16.15: Sevilla–Rayo Vallecano (Tv: Spíler2)
18.30: Leganés–Real Madrid (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
21.00: Athletic Bilbao–Real Sociedad (Tv: Spíler2)

 

Legfrissebb hírek

Megbukott az orvosin a Milan csatárjelöltje, Lookman megérkezett Madridba – zárul a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
1 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
18 órája

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
23 órája

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Tizennégy nyeretlen meccs után győzött az Oviedo, gól nélküli döntetlen a Levante–Atléticón

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 20:40

Védelmi rövidzárlat döntött, fontos pontokat bukott odahaza az Espanyol

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 23:05
Ezek is érdekelhetik