La Liga: Ramos is betalált – nyert a Sevilla; hatgólos döntetlen Madridban

B. D. K.B. D. K.
2024.03.02. 20:30
Ötgólos meccset nyert meg a Sevilla (Fotó: Getty Images)
A Sevilla hazai pályán 3–2-re legyőzte a Real Sociedadot a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 27. fordulójának szombati első mérkőzésén.

Háromesélyes mérkőzésnek indult, de Juszef En-Nesziri gyorsan tett arról, hogy a Real Sociedad ne nagyon reménykedjen a győzelemben. A Sevilla játékosa már az első negyedórában duplázott: a 11. percben egy kipattanó után szerezte az első gólját (1–0), míg két perccel később éles szögből bombázott a kapuba (2–0).

Az első félidő vége előtt büntetőt kapott a vendégcsapat, s André Silva higgadtan értékesítette (2–1).

A második játékrész közepén aztán Sergio Ramos a kissé szerencsés labdaérintésével visszaállította a kétgólos hazai előnyt (3–1).

A Real Sociedad a 92. percben Brais Méndez szabadrúgásból szerzett góljával feljött egyre, de a maradék öt percben már nem tudott egyenlíteni (3–2). Az alsóházban lévő Sevilla tehát otthon tartotta a három pontot, míg vereségével a Real Sociedad maradt a 7. helyen.

A Rayo Vallecano a 89. percben szerzett vezetést a Cádiz ellen Florian Lejenunne révén, ám a 103. percben (!) Javi Hernández egyenlített, így 1–1 lett a vége. A hosszú játékidő oka, hogy a második félidőben egy időre fel kellett függeszteni a játékot a neves esőzés miatt.

A Getafe kétgólos előnyre tett szert az első félidőben a Las Palmas ellen, ám a vendégek behozták a hátrányukat a második játékrészben. Az 59. percig három-három gólt szereztek a csapatok, de az utolsó félórában több találat már nem született…

SPANYOL LA LIGA
27. FORDULÓ
Sevilla–Real Sociedad 3–2 (En-Nesziri 11., 13., S. Ramos 65., ill. André Silva 45+5. – 11-esből, B. Méndez 90+2.)
Rayo Vallecano–Cádiz 1–1 (Lejenune 89., ill. J. Hernández 90+13.)
Getafe–Las Palmas 3–3 (Jaime Mata 11., Greenwood 14., Mkszimovics 45., ill. S. Ramírez 35., Cardona 50., El Haddadi 59.)
Valencia–Real Madrid 2–2 (Hugo Duro 27., Jaremcsuk 30., ill. Vinícius Júnior 45+5., 76.)

VASÁRNAP
14.00: Villarreal–Granada (Tv: Spíler2)
16.15: Atlético Madrid–Real Betis (Tv: Spíler2)
18.30: Mallorca–Girona (Tv: Spíler2)
21.00: Athletic Bilbao–FC Barcelona (Tv: Spíler2)

HÉTFŐN
21.00: Osasuna–Alavés (Tv: Spíler2)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Celta Vigo–Almería 1–0 (Óscar Mingueza 73.)
Kiállítva: Bruno Langa (65., Almería)

 MGyDVL–KGk 
1. Real Madrid27206156–18+38 66 
2. Girona26185357–32+25 59 
3. Barcelona26176356–34+22 57 
4. Atlético Madrid26164652–28+24 52 
5. Athletic Bilbao26147546–26+20 49 
6. Betis261012431–26+5 42 
7. Real Sociedad271010737–29+8 40 
8. Valencia26107931–3137 
9. Las Palmas271071029–2937 
10. Getafe27811836–41–5 35 
11. Osasuna26961130–37–7 33 
12. Alaves26781125–32–7 29 
13. Villarreal26781138–48–10 29 
14. Sevilla27691233–40–7 27 
15. Rayo Vallecano275111123–37–14 26 
16. Celta Vigo27591330–39–9 24 
17. Mallorca264121023–34–11 24 
18. Cádiz272131218–38–20 19 
19. Granada25281527–49–22 14 
20. Almeria2791825–55–30 
A LA LIGA ÁLLÁSA

 

 

Legfrissebb hírek

Soványka siker a Rayo ellen, hétpontosra hízott a Barca előnye

Spanyol labdarúgás
36 perce

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
17 órája

A Villarreal fellépett a dobogóra

Spanyol labdarúgás
2026.03.20. 23:00

Már alakulnak a kajak párosok a válogatóra, újra összeállhat a Nádas, Tótka duó

Kajak-kenu
2026.03.20. 09:46

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 11:09

Fontos mérkőzésekről hiányozhat Thibaut Courtois

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 10:49

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.17. 09:00

A Rayo Vallecano tíz emberrel, a hosszabbításban csikarta ki az ikszet a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 23:09
Ezek is érdekelhetik