La Liga: ezúttal Valenciában kapott ki a sereghajtó Almería

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2024.02.03. 16:06
Hugo Duro (jobbra) már a 14. percben góljának örülhetett (Fotó: Getty Images)
A Valencia 2–1-re legyőzte az Almeríát, míg a Las Palmas 70 percet emberelőnyben játszva 1–1-re végzett a Granada vendégeként a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 23. fordulójának szombati játéknapján.

Az idényben eddig nyeretlen és mindössze hat pontot szerző Almería hamar kétgólos hátrányba került Valenciában és csak eggyel tudott válaszolni. A második félidőben Pepelu tovább növelhette volna a hazaiak előnyét, ám tizenegyesénél a labda a kapufán csattant.

A délutáni másik mérkőzésen a Granada emberhátrányba került a 21. percben a Las Palmas ellen, miután Kamil Piatkowski belépőjét a VAR segítségével piros lappal szankcionálta a játékvezető. Ennek ellenére a hazaiak szereztek vezetést az első félidő vége előtt: az uruguayi Bruno Méndez lőtt a kapu bal alsó sarkába.

A második félidőben aztán már kihasználta az emberelőnyt a Las Palmas. Óriási mezőnyfölényben játszva több helyzetet is kialakított a vendégcsapat, az egyenlítő gól Pejino nevéhez fűződik. További gól már nem született, így 1–1-es eredménnyel zárult a találkozó.

SPANYOL LA LIGA
23. FORDULÓ
Valencia–Almería 2–1 (Hugo Duro 14., Jaremcsuk 23., ill. Sergio Arribas 50.)
Kiállítva: Leo Baptistao (90+2., Almería)
Granada–Las Palmas 1–1 (Bruno Méndez 43., ill. Pejino 68.)
Kiállítva: Piatkowski (21., Granada)

Később
18.30: Alavés–FC Barcelona (Tv: Spíler2)
21.00: Girona–Real Sociedad (Tv: Spíler2)

Pénteken játszották
Athletic Bilbao–Mallorca 4–0 (Yuri Berchiche 3., 16., Gorka Guruzeta 62., Muniain 89.)

VASÁRNAPI PROGRAM
14.00: Villarreal–Cádiz (Tv: Spíler2)
16.15: Osasuna–Celta Vigo (Tv: Spíler2)
18.30: Real Betis–Getafe (Tv: Spíler2)
21.00: Real Madrid–Atlético Madrid (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

HÉTFŐI PROGRAM
21.00: Rayo Vallecano–Sevilla (Tv: Spíler2)

1. Real Madrid22183147–14+33 57 
2. Girona22174152–25+27 55 
3. Atlético Madrid22152544–24+20 47 
4. Barcelona22145344–29+15 47 
5. Athletic Bilbao23136442–21+21 45 
6. Real Sociedad2299432–21+11 36 
7. Valencia23105829–27+2 35 
8. Betis22810425–24+1 34 
9. Las Palmas2395923–20+3 32 
10. Getafe2278728–30–2 29 
11. Alaves22751022–27–5 26 
12. Osasuna22751026–33–7 26 
13. Rayo Vallecano2259819–28–9 24 
14. Villarreal22651133–45–12 23 
15. Mallorca23311919–30–11 20 
16. Sevilla22381127–36–9 17 
17. Celta Vigo22381121–32–11 17 
18. Cádiz222101015–31–16 16 
19. Granada23261523–45–22 12 
20. Almeria2361722–51–29 
A LA LIGA ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik