Hiába Yamal duplája, a Barcelona megint nem bírt a Granadával

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.02.11. 23:16
Yamal (jobbra) duplája egy pontot ért a Barcelonának (Fotó: Getty Images)
A spanyol labdarúgó-élvonal (La Liga) 24. fordulójának utolsó vasárnapi mérkőzésén a Barcelona úgy végzett odahaza 3–3-as döntetlenre a kiesés ellen harcoló Granadával, hogy a duplázó Yamal mentette meg a vereségtől a 81. percben.

 

A hétvégén elkezdődött a Sárkány éve a kínai asztrológia szerint, és a Barcelona Granada elleni mérkőzésének felvezetését és körítését ennek megünneplésének szentelte, ám a katalánok ideiglenes otthonául szolgáló Olimpiai Stadionban a találkozó végén az lehetett a néző benyomása, hogy a kiesés ellen küzdő vendégek teljesítettek inkább sárkányként.

Pedig nem így indult. Bár Lewandowskiék az első percekben még nem találták a ritmust, az első negyedóra végén Joao Cancelo balról középre emelt labdáját a hosszú oldalon berobbanó Lamine Yamal a hálóba belsőzte. A Granada az egyetlen, kaput eltaláló első félidei lövéséből egyenlített: Facundo Pellistri beadásából Ricard Sánchez pörgette nagyszerűen a labdát az ötös jobb sarkáról a rövid felsőbe, így 1–1-gyel mentek pihenni a felek.

A szünetben jött a halftime show a montjuici stadionban a kínai új év alkalmából, táncoló sárkányok mutatták be előadásukat a pálya szélén. Ez pedig végképp a vendégeket tüzelte fel jobban, dacára annak, hogy még kevesebbet volt náluk a labda folytatásban, mint korábban – viszont már jóval veszélyesebbek voltak támadásban, mint az első félidőben. Ennek eredményeként negyedóra játék után megszerezték a vezetést: a volt ferencvárosi Myrto Uzuni lövetett gólt Pellistrivel. Aztán kiváló hazai kombináció végén Robert Lewandowski egyenlített három perccel később, alig két percig volt csupán egyenlő az állás, mert Ignasi Miguel fejesével ismét a Granada vezetett (2–3).

A lüktető játék ezt követően is folytatódott, a Barcelona is nagyobb hőfokon pörgött, s a játékvezető ugyan a 79. percben Fermín López találatát les címén még érvénytelenítette, két perccel később Yamal labdaszerzése ellen már nem emelt szót – a spanyol válogatott 18 méterről ki is lőtte a bal alsó sarkot (a 16 éves csatár először duplázott pályafutása során). Csak a november közepén elszenvedett hátsérülése után  most visszatérő Marc-André ter Stegenen múlt, hogy Uzuni lövése pillanatokkal a gól után nem akadt be a léc alá, majd a nyolcpercnyi ráadás sem hozott döntést. Ez pedig azt jelenti, hogy a Granada az őszi 2–2 után ismét pontot szerzett a katalánok ellen. 3–3

SPANYOL LA LIGA
24. FORDULÓ
Barcelona–Granada 3–3 (Yamal 14., 81., Lewandowski 64., ill. R. Sánchez 43., Pellistri 61., Miguel 66.)
KORÁBBAN
Sevilla–Atlético Madrid 1–0 (I. Romero 18.)
Getafe–Celta Vigo 3–2 (Mayoral 41., Ja. Mata 45+2., 89., ill. Larsen 71., Allende 85.)
Mallorca–Rayo Vallecano 2–1 (A. Sánchez 48., Muriqi 90+1., ill. Á. García 76.)
HÉTFŐN
21.00: Almería–Athletic Bilbao (Tv: Spíler2)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Alavés–Villarreal 1–1 (Omorodion 25., ill. Cuenca 42.)
Real Sociedad–Osasuna  0–1 (Budimir 49.)
Las Palmas–Valencia 2–0 (Alex Suárez 89., Cardona 90+5.)
Real Madrid–Girona 4–0 (Vinícius Júnior 6., Bellingham 36., 54., Rodrygo 61.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Cádiz–Real Betis 0–2 (Willian José 6., Fornals 46.)

1. Real Madrid24194152–15+37 61 
2. Girona24175252–29+23 56 
3. Barcelona24156350–33+17 51 
4. Atlético Madrid24153645–26+19 48 
5. Athletic Bilbao23136442–21+21 45 
6. Betis24911428–25+3 38 
7. Real Sociedad24910532–22+10 37 
8. Las Palmas24105925–20+5 35 
9. Valencia24105929–2935 
10. Getafe2489732–33–1 33 
11. Osasuna24851127–36–9 29 
12. Alavés24761124–31–7 27 
13. Villarreal24671134–46–12 25 
14. Rayo Vallecano24591021–32–11 24 
15. Sevilla24581130–37–7 23 
16. Mallorca24411921–31–10 23 
17. Celta Vigo24481226–35–9 20 
18. Cádiz242111115–33–18 17 
19. Granada24271526–48–22 13 
20. Almería2361722–51–29 
AZ ÁLLÁS

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik