Bellingham megsérült a Girona ellen, és nem utazik Lipcsébe a BL-nyolcaddöntőre – sajtóhír

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.02.11. 14:24
Bellingham megsérült (Fotó: Getty Images)
A Real Madrid labdarúgócsapata a hivatalos oldalán tudatta, hogy a gárda orvosi stábja által a mai napon elvégzett tesztek kimutatták, hogy Jude Bellingham bal bokája megrándult.

A klub közlése alapján Jude Bellingham felépülését folyamatosan nyomon követik, ám sajtóértesülések szerint az angol válogatott játékosra két-három hetes kihagyás vár, így kihagyja az RB Leipzig elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első mérkőzését, amelyet jövő kedden rendeznek. Emellett nagy valószínűséggel kihagyja a Rayo Vallecano és a Sevilla elleni bajnokikat is.

A spanyol források úgy tudják, hogy a Girona játékosával, Pablo Torréval való összecsapása sokkal rosszabbul is végződhetett volna, ugyanis egy milliméteren múlt, hogy olyan helyen sérüljön meg a bokája, hogy két hónapra harcképtelen legyen.

Bellinghamet az 57. percben, három perccel a második gólja után kellett lecserélni.

LA LIGA
24. FORDULÓ
REAL MADRID–GIRONA 4–0 (2–0)
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion, 76 585 néző. Vezette: J. Munuera
REAL MADRID: Lunyin – Lucas Vázquez, Carvajal, Tchouaméni, F. Mendy (Fran García, 78.) – Valverde, Camavinga, Kroos (Modric, 70.) – Bellingham (Brahim Díaz, 57.) – Rodrygo (Joselu, 70.), Vinícius Júnior (Güler, 78.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
GIRONA: Gazzaniga – Yan Couto, Eric García, Juanpe, Miguel Gutiérrez – Iván Martín (Solís, 70.), Aleix García – Cihankov (Valery, 70.), Portu (Pablo Torre, a szünetben), Sávio – Dovbik (Stuani, 70.). Asszisztensedző: Salva
Gólszerző: Vinícius Júnior (6.), Bellingham (36., 54.), Rodrygo (61.)

 

Legfrissebb hírek

Januárban még a távozás szélén állt, most hosszabbít a Barca-hátvéd – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
4 órája

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
5 órája

Isak a volt csapatánál edz; visszatérhet Angliába a Juve középpályása – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
7 órája

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
16 órája

Felkészülés: Nagy Ádám és Yaakobishvili Antal kezdőként, Nego és Fenyő csereként lépett pályára

Légiósok
19 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
Tegnap, 11:19
Ezek is érdekelhetik