Spanyolország: a FIFA három évre eltiltotta Luis Rubialest – hivatalos

2023.10.30. 13:36
null
Luis Rubiales és ügyvédje, Olga Tubau (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) három évre minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől eltiltotta Luis Rubialest, a Királyi Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) a közelmúltban lemondott elnökét – vette észre a BBC. Rubiales azután került össztűz alá, hogy a nyári női világbajnokság döntőjét követő díjátadón megcsókolta a történelmi vb-sikert arató spanyol válogatott csatárát, Jennifer Hermosót.

A 46 éves sportvezető még szeptember elején mondott le a spanyol labdarúgást irányító szervezet éléről, a FIFA pedig előzetesen még 90 napra tiltotta el. A nemzetközi szervezet hétfőn közölte döntését az ex-elnökkel, akinek tíz napja van a fellebbezésre.

„A FIFA megerősíti, hogy kiáll minden ember méltósága mellett és mindent megtesz azért, hogy a saját rendezvényein betartsák a jó magaviselet alapvető szabályait” – áll a közleményben, melyből kiderül, hogy Rubiales a FIFA fegyelmi szabályzatának 13. cikkelyét sértette meg.

A „KISSGATE”-ÜGY RÖVID TÖRTÉNETE

A 2023-as női világbajnokság augusztus 20-i döntője utáni eredményhirdetésen a Királyi Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) elnöke, Luis Rubiales szájon csókolta a friss világbajnok spanyol válogatott egyik játékosát, Jennifer Hermosót. Az eset közfelháborodást váltott ki Spanyolországban. Rubiales utóbb azt mondta, hogy a labdarúgó beleegyezett a csókba, és kijelentette, nem fog lemondani a posztjáról. A sportvezetőt a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) kilencven napra felfüggesztette, a játékos pedig hivatalos közleményt adott ki, amelyben cáfolja Rubialesnek azt a mondatait, miszerint a csókba beleegyezett.

Az elmúlt hetekben Rubiales anyja éhségsztrájkba kezdett, majd az RFEF területi vezetői hivatalos közleményben szólították fel Rubialest a lemondásra, de erre azóta sem került sor. Eközben a spanyol ügyészség is eljárást indított a 46 éves sportvezető ellen annak érdekében, hogy kiderítse, a történtek szexuális bántalmazásnak számítanak-e.

A közelmúltban Twitteren kezdett terjedni egy videó, amelyen Hermoso és válogatottbeli csapattársai az együttes buszán viccelődnek az esettel kapcsolatban – a felvételt nyilvánosságra hozó újságíró, Alvise Pérez fiókját azóta felfüggesztette a közösségi hálózat.

Szeptember elején az RFEF ideiglenes vezetősége hivatalos közleményben kért elnézést a történtekért, lemondásra szólítva fel Rubialest, majd menesztette a női válogatottat világbajnoki győzelemre vezető szövetségi kapitányt, Jorge Vildát.

Nem sokkal ezután Rubialest feljelentette az általa megcsókolt játékos, majd a spanyol ügyészség is vádat emelt az ügyben.

A spanyol női labdarúgó-válogatott tagjai Rubiales, illetve Vilda távozása után – az általuk követelt változások hiányára hivatkozva – még egy jó darabig sztrájkoltak, de végül pályára léptek az olimpiai kijutás egyetlen útjának számító Nemzetek Ligájában, ahol jelenleg százszázalékos mérleggel vezetik csoportjukat Svédország, Olaszország és Svájc előtt.

 

Legfrissebb hírek

A FIFA mérlegeli, mit tegyen, ha Irán visszalép a nyári labdarúgó-világbajnokságtól

Foci vb 2026
2026.03.12. 11:00

Infantino szerint Trump biztosította a FIFA-t Irán vb-részvételéről

Foci vb 2026
2026.03.11. 09:52

Infantino szerint a kiállítás lehet a válasz a szájukat eltakaró futballisták rasszizmusára

Minden más foci
2026.03.02. 13:33

Gyorsított cserék, bedobások, kirúgások – időhúzás elleni intézkedésekről döntött az IFAB

Minden más foci
2026.02.28. 20:26

Vb 2026: a FIFA bizalma az erőszakhullám ellenére sem rendült meg Mexikóban

Foci vb 2026
2026.02.27. 11:15

„Szenvedéllyel szereti ezt a játékot” – Gianni Infantino tíz éve irányítja a FIFA-t

Minden más foci
2026.02.26. 08:48

FIFA: rekorddöntések a téli átigazolási időszakban

Minden más foci
2026.02.05. 15:14

Infantino szerint vissza kéne engedni az oroszokat

Minden más foci
2026.02.02. 17:33
Ezek is érdekelhetik