La Liga: Griezmann triplázott, sorozatban ötödik bajnokiját is megnyerte az Atleti

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.10.21. 22:56
null
Nem volt ma ellenszer Antoine Griezmannra (Fotó: Getty Images)
Az Atlético Madrid idegenben 3–0-ra legyőzte a Celta Vigót a spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) 10. fordulójában. 

 

Mondhatni már a 25. percben eldőlt a Celta Vigo–Atlético Madrid találkozó, mivel a hazaiak kapusa, Iván Villar egy beadás után kiejtette a kezéből a labdát, majd az azt elpöckölő Álvaro Moratát buktatta a tizenhatoson belül. A spanyol kapus azonnali piros lapot kapott, a vendégek pedig büntetőhöz jutottak. Rafa Benítez cserélni is kényszerült, és lehozta Kevin Vázquezt, aki június után ismét kezdő volt tétmeccsen– fél óra sem jutott neki.

A labda mögé Antoine Griezmann állt, s a francia higgadtan értékesítette a tizenegyest. Az emberhátrány ellenére a Celta játékosai bőszen próbálkoztak, tizenegyszer lőttek kapura még az első játékrészben, ugyanakkor ebből csak egy találta el a célt. Griezmann a szünet után folytatta a góllövést, előbb a 64., majd a 70. percben is betalált, így a negyedik alkalommal szerzett legalább három gólt bajnoki meccsen az Atlético színeiben.

A fővárosiak ezzel a győzelemmel feljöttek a tabella 2. helyére, a Celta továbbra is kieső helyen.

SPANYOL LA LIGA
10. FORDULÓ

Celta Vigo–Atlético Madrid 0–3 (Griezmann 29., 64., 70. – az elsőt 11-esből)
Kiállítva: Villar (25., Celta Vigo)

PÉNTEK
Osasuna–Granada 2–0(Budimir 12., 59. – a másodikat 11-esből)
Kiállítva:Boyé (76., Granada)

SZOMBAT
Real Sociedad–Mallorca 1–0(Brais Méndez 64.)
Getafe–Real Betis 1–1(Borja Mayoral 17., ill. Marc Roca 1.)
Sevilla–Real Madrid 1–1(Alaba 74. – öngól, ill. Carvajal 78.)

VASÁRNAP
14.00:Las Palmas–Rayo Vallecano (Tv:Spíler2)
16.15:Girona–Almería (Tv:Spíler2)
18.30:Villarreal–Alavés (Tv:Spíler2)
21.00:FC Barcelona–Athletic Bilbao (Tv:Spíler2)

HÉTFŐN
21.00:
Valencia–Cádiz (Tv:Spíler2)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 10 8 1 1 21– 7 +14 25
2. Atlético Madrid 9 7 1 1 23– 8 +15 22
3. Girona 9 7 1 1 19–11 +8 22
4. FC Barcelona 9 6 3 21–10 +11 21
5. Real Sociedad 10 5 3 2 18–12 +6 18
6. Athletic Bilbao 9 5 2 2 16– 9 +7 17
7. Real Betis 10 3 5 2 12–14 –2 14
8. Rayo Vallecano 9 3 4 2 11–13 –2 13
9. Osasuna 10 4 1 5 11–14 –3 13
10. Valencia 9 3 2 4 10–11 –1 11
11. Las Palmas 9 3 2 4 6– 8 –2 11
12. Getafe 10 2 5 3 13–16 –3 11
13. Sevilla 9 2 3 4 14–13 +1 9
14. Cádiz 9 2 3 4 8–12 –4 9
15. Mallorca 10 1 5 4 12–16 –4 8
16. Villarreal 9 2 2 5 11–15 –4 8
17. Alaves 9 2 2 5 7–13 –6 8
18. Celta Vigo 10 1 3 6 10–18 –8 6
19. Granada 10 1 3 6 15–25 –10 6
20. Almeria 9 3 6 11–24 –13 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik