La Liga: őrült meccsen verte meg a Villarrealt a Barcelona

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2023.08.27. 19:28
null
Ráijesztett a Villarreal a Barcelonára, amely végül is simán nyert (Fotó: Getty Images)
A Barcelona 4–3-ra nyert a Villarreal vendégeként a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 3. fordulójában.

Az első negyedóra után úgy tűnt, simán hozza a mérkőzést a Barcelona. A 12. percben egy szöglet után beszorult a kapuja elé a Villarreal, a 16 esztendős Lamine Yamal ívelt be jobbról, Gavi fejese után pedig előnybe került a katalán gárda. Az ifjú titán ezzel a La Liga XXI. századi történetének legfiatalabb gólpasszadója lett. Nem sokkal később szép összjáték után Frenkie de Jong közelről belőtte a másodikat.

Kicsivel hagytuk el a félidő felét, amikor Juan Foyth szöglet utáni fejesével visszahozta a meccsbe a hazaiakat, majd a 40. percben gyors kontratámadás során gyönyörűen játszotta ki a Barca védelmét a Villarreal, Alexander Sörloth góljával pedig döntetlen mellett vonultak pihenőre a felek.

A második hazai gól előtt Alex Baena adta a gólpasszt, majd a szünet után be is talált a fiatal középpályás. Öt perccel azután, hogy ismét útjára indult a labda, a nagyot rohamozó Alfonso Pedrazától kapott kiváló labdát a tizenhatoson belül, és a kapu bal oldalába lőtt. 3–2

Húsz percig sem örülhetett azonban a Villarreal, egy saját térfélről indult vendégakció során Ferran Torres próbálta helyzetbe hozni Gavit, végül azonban visszapattant hozzá a labda, és közelről kiegyenlített. Kisvártatva Lamine Yamal vette célba a kaput, a bal kapufáról érkező kipattanóból Robert Lewandowski megszerezte a vezetést, és ezzel a győzelmet is kicsikarta a katalánoknak. 3–4

ÖSSZEFOGLALÓ

SPANYOL LA LIGA
3. FORDULÓ
Villarreal–Barcelona 3–4
(Foyth 26., Sörloth 40., Baena 50., ill. Gavi 12., F. de Jong 15., F. Torres 68., Lewandowski 71.)
Később
19.30:
Valencia–Osasuna (Tv:Spíler2)
21.30:Athletic Bilbao–Real Betis (Tv:Spíler2)

A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA
Péntek
Las Palmas–Real Sociedad 0–0

Celta Vigo–Real Madrid 0–1(Bellingham 81.)

Szombat
Cádiz–Almería 1–1(Luis Hernández 59., ill. Kaiky 90+5.)
Kiállítva:San Emerito (90+10.), ill. Edgar González (50.)
Granada–Mallorca 3–2(M. Rúbio 12., Zaragoza 46., Uzuni 70. – 11-esből, ill. Abdón Prats 38., Samú Costa 87.)
Sevilla–Girona 1–2(Gudelj 45+2., ill. Herrera 16., Aleix García 56.)

Hétfő
19.30:
Getafe–Alavés (Tv: Spíler2)
21.30: Rayo Vallecano–Atlético Madrid (Tv: Spíler2)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 3 3 6–1 +5 9
2. Girona 3 2 1 6–2 +4 7
3. Barcelona 3 2 1 6–3 +3 7
4. Rayo Vallecano 2 2 4–0 +4 6
5. Valencia 2 2 3–1 +2 6
6. Atlético Madrid 2 1 1 3–1 +2 4
7. Betis 2 1 1 2–1 +1 4
8. Cádiz 3 1 1 1 2–3 –1 4
9. Alaves 2 1 1 4–4 0 3
10. Real Sociedad 3 3 2–2 0 3
10. Osasuna 2 1 1 2–2 0 3
10. Athletic Bilbao 2 1 1 2–2 0 3
13. Villarreal 3 1 2 5–6 –1 3
14. Granada 3 1 2 4–7 –3 3
15. Las Palmas 3 2 1 1–2 –1 2
16. Mallorca 3 1 2 3–5 –2 1
17. Celta Vigo 3 1 2 1–4 –3 1
18. Getafe 2 1 1 0–3 –3 1
19. Almería 3 1 2 2–6 –4 1
20. Sevilla 3 3 5–8 –3 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik