La Liga: mégis lehetnek nézők a Barcelona első bajnokiján

B. A.B. A.
2023.07.24. 20:03
null
Mégis ott lehetnek a nézők a spanyol bajnokság első fordulójában a Getafe–Barcelona mérkőzésen (Fotó: Getty Images)
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) első fordulójában az előzetesen meghozott ítélet szerint a Getafe egy 2017-es incidens miatt zárt kapuk mögött rendezte volna meg a Barcelona elleni első fordulós bajnokit. A Legfelsőbb Bíróság azonban helytadott a Getafe által benyújtott megsemmisítési kérelemnek, így mégis ott lehetnek a nézők a címvédő első mérkőzésén.

 

Még 2017-ben a Getafe szurkolói erőszakos, sértő dalok éneklésével, fenyegetéssel „vívták ki”, hogy eljárást indítsanak ellenük. Eredetileg 18 ezer eurós bírságot kapott volna a klub, ám az ítéletet később egy zárt kapus mérkőzésre súlyosbították.

A Getafe ezután benyújtott egy megsemmisítési kérelmet, aminek a Legfelsőbb Bíróság helytadott, írja a Marca. „A Legfelsőbb Bíróság, miután megállapította, hogy a klubnak igaza van, és hogy idejében és szabályszerűen jelen volt, megsemmisítette az ítéletet, és újraindította az eljárást, hogy a Getafe Club de Fútbol, S.A.D. harminc napon belül benyújthassa az állami ügyvéd által benyújtott fellebbezéssel szembeni ellenkérelmét” – írja a Legfelsőbb Bíróság közleménye.

Az ügynek tehát még nincs vége, egyelőre azonban semmilyen büntetés sincs érvényben a Getafe ellen. Ennek értelmében lehetnek nézők a spanyol bajnokság első fordulójában, amikor a Getafe a bajnoki címvédő Barcelonát fogadja.

Legfrissebb hírek

Málagában szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Racing Santander

Spanyol labdarúgás
1 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
19 órája

La Liga: a hétvégi fordulóban játékmegszakítás lesz Jesús de Miguel emlékére

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:49

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.11.05. 13:49

Az Almería a teljes meccsnapi bevételt felajánlja De Miguel családjának

Spanyol labdarúgás
2026.11.05. 09:01

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 08:26

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08