PL: a Sevilla elbúcsúztatta, az Aston Villa bemutatta Monchit – hivatalos

2023.06.16. 20:44
null
Monchi a Sevilla után az Aston Villából faraghat futballnagyhatalmat (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Sevilla a hivatalos honlapján jelentette be sportigazgatója, a „Monchi” művésznéven ismert Ramón Rodríguez Verdejo távozását. Nem sokkal ezután az angol élvonalban (Premier League) érdekelt Aston Villa bejelentette a spanyol szakember érkezését.

Az 54 éves szakember 2000-ben vette át az akkor még másodosztályú Sevilla irányítását, és egészen 2017-ig vezette az andalúz klubot. Ez idő alatt olyan játékosokat fedezett fel, mint Alberto Moreno, Jesús Navas, Sergio Ramos vagy José Antonio Reyes, nem beszélve az olyan légiósok csapathoz hozataláról, mint Dani Alves, Ivan Rakitic vagy Júlio Baptista.

Monchi 2017-ben az AS Romához távozott, és 2019-ig irányította az olasz klubot, aztán visszatért az andalúz fővárosba, ahonnan négy év elteltével távozik újra.

Monchi irányításával a Sevilla hétszer nyerte meg az Európa-ligát, egyszer az Európai Szuperkupát és a Spanyol Szuperkupát, míg további két alkalommal a Király-kupát is elhódította.

Az európai labdarúgás egyik legnagyobb koponyájának tartott sportvezető Birminghamben együtt dolgozhat Unai Emeryvel – sajtóhírek szerint az angol klub első célpontja a Barcelona sportigazgatója, Mateu Alemany volt, de a katalán szakember végül a maradás mellett döntött, így jött szóba a Sevilla sikerkovácsa.

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Málagában szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Racing Santander

Spanyol labdarúgás
1 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
19 órája

La Liga: a hétvégi fordulóban játékmegszakítás lesz Jesús de Miguel emlékére

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:49

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
2026.11.02. 23:12

La Liga: Tchouaméni lecsúszott lövése fejen talált egy kisfiút, Mbappé is vigasztalta

Spanyol labdarúgás
2026.11.02. 10:40

La Liga: a Getafe fordított; az Athletic Bilbao nyerte a baszk rangadót

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 23:04

A Real Madrid egy félidő alatt lerendezte a Racing Santandert

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 18:15

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00