Barcelona: a BL-döntő után jelenthetik be a City középpályásának érkezését

L. M.L. M.
2023.06.09. 19:37
null
Ilkay Gündogan sorsa már a napokban eldőlhet (Fotó: Getty Images)
Már a célegyenesben van Ilkay Gündogan szerződtetése a spanyol La Ligában szereplő FC Barcelonához. A Mundo Deportivo értesülései szerint a német középpályás leigazolását már a Bajnokok Ligája döntője után bejelenthetik.

 

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az FC Barcelona megszerezné a Manchester City német középpályását, Ilkay Gündogant, akinek a nyáron lejár a szerződése az angol klubnál. A 32 éves német játékosnak 2023. június 30-án jár le a szerződése, utána szabadon igazolhatóvá válik, s a katalán Sport úgy tudja, a német belement, hogy csökkentsék jelenlegi fizetését, s három évre szóló szerződést köthet a Barcával.

A Mundo Deportivo most arról ír, hogy a katalánok a transzfer véglegesítése mellett már azon dolgoznak, hogy a szombati Bajnokok Ligája-döntő után be is jelenthessék Gündogan érkezését.

A német középpályás pályafutása egyik legjobb idényét zárhatja le egy esetleges BL-győzelemmel, amellyel először összejönne neki a triplázás is. Gündogan minden sorozatot figyelembe véve már ötven meccsen lépett pályára ebben az idényben, 11 gólt szerzett és hét gólpassz osztott ki.

 

Legfrissebb hírek

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
Tegnap, 13:00

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:09

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:00

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 20:40

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

„Ez a mérkőzés nagyon fontos volt az önbizalmunk szempontjából” – Vinícius Júnior a Manchester City kiejtése után

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 07:53

Joan Laporta marad az FC Barcelona elnöke – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 09:13

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 18:26
Ezek is érdekelhetik