Barcelona: Koundé távozna, Cancelo érkezhet – sajtóhír

D. S. B.D. S. B.
2023.05.23. 18:52
null
Jules Koundé távozni akar Barcelonából, Joao Cancelót viszont megszereznék a „gránátvörös-kékek” (Fotó: Getty Images)
A katalán Sport.es értesülései szerint távozhat az FC Barcelona labdarúgócsapatától a francia védő, Jules Koundé, míg kölcsönbe érkezhet az angol Manchester City által a német Bayern Münchennek kölcsönadott portugál védő, Joao Cancelo.

 

A Sport azt írja, hogy Jules Koundé nem érzi jól magát jelenlegi szerepkörében, ezért távozni szeretne a „gránátvörös-kékektől”, ha megfelelő ajánlat érkezik. A lap szerint a 24 éves francia védő döntése meglepte Xavi vezetőedzőt és a szakmai stábot, hiszen az elmúlt időszakban alapembere volt a csapatnak, ebben az idényben pedig 38 mérkőzésen 3276 percet töltött a pályán.

A franciát állítólag az bosszantotta fel, hogy Xavi a legutóbbi, Real Sociedad ellen 2–1-re elveszített bajnokin jobbhátvédként számított rá, nem belső védőként.

Koundé többek között azért is távozna, mert a Barcelona minden bizonnyal Inigo Martínezzel erősít nyáron, azaz újabb posztrivális miatt hátrébb sorolódna a rotációban.

A Sport szerint egyébként a Koundé iránt korábban is érdeklődő Chelsea még most is hajlandó lenne magasabb árat fizetni a Barcelonának, mint a katalánok tették azt korábban a Sevillának (55 millió euró).

A katalán lap ezzel együtt arról is ír, hogy az argentin védő, Juan Foyth pedig a Villarrealtól a Barcelonához szerződhet, a „gránátvörös-kékek” pedig mellette megszereznék a Manchester Citytől a Bayern Münchennek kölcsönadott Joao Cancelót.

A hírek szerint a portugál ügynöke, Jorge Mendes már meg is állapodott a kölcsönadásról, de a Manchester City megpróbálja piacra dobni védőjét, akiért 50 millió eurót kér.

A Sport.es úgy tudja, Cancelo szeretne a spanyol bajnokságban játszani, ugyanakkor ha Barcelonába igazol, vállalnia kell, hogy kevesebb fizetésért játszik, mint Manchesterben.

Legfrissebb hírek

A Villarreal fellépett a dobogóra

Spanyol labdarúgás
1 órája

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
2026.03.19. 13:00

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 11:09

Fontos mérkőzésekről hiányozhat Thibaut Courtois

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 10:49

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 08:00

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 20:40

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

A Rayo Vallecano tíz emberrel, a hosszabbításban csikarta ki az ikszet a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 23:09
Ezek is érdekelhetik