La Liga: Üzenem a játékosaimnak, még nem vagyunk bajnokok – Xavi

D. Á.D. Á.
2023.04.27. 08:40
null
Xavi nem volt megelégedve a játékosaival szerda este (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, csütörtök este a Rayo Vallecano 2–1-re legyőzte a Barcelonát a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 31. fordulójában. A mérkőzést követően a katalánok vezetőedzője, Xavi csalódottan nyilatkozott.


„Nem játszottunk jól, a Rayo megérdemelten győzött. Be kell ismernünk, a meccs egyetlen szakaszában sem voltunk magabiztosak” – nyilatkozta Xavi.

A Barcelona vezetőedzője rendkívül csalódott volt a madridi vereség után, s emlékeztette játékosait, még nem nyerték meg a La Ligát.

„Muszáj a szombatra koncentrálnunk. Azt üzenem a játékosaimnak, hogy még nem nyertük meg a bajnokságot. Ez a vereség most bosszantó. Ma elbuktunk, pedig nagyon jó lehetőség állt előttünk” – utalt arra Xavi, hogy a Real Madrid kedden 4–2-re kikapott Gironában.

„Az Atlético ellen nagyon jól játszottunk, ma pedig igencsak gyengén. Akkor nagyszerű pillanataink voltak, de ma megérdemelten kaptunk ki” – tette hozzá a Barcelona szakvezetője.

A Barcelona a vereség ellenére is 11 ponttal vezeti a La Liga tabelláját, szombaton pedig az ötödik helyen tartózkodó Real Betist fogadja a Camp Nouban.

SPANYOL LA LIGA
31. FORDULÓ
Rayo Vallecano–Barcelona 2–1
(Álvaro García 19., Fran García 53., ill. Lewandowski 83.)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 31 24 4 3 55–11 +44 76
2. Real Madrid 31 20 5 6 65–28 +37 65
3. Atlético Madrid 31 19 6 6 50–23 +27 63
4. Real Sociedad 31 16 7 8 39–29 +10 55
5. Betis 31 14 7 10 39–33 +6 49
6. Villarreal 30 14 5 11 39–30 +9 47
7. Athletic Bilbao 30 13 7 10 42–30 +12 46
8. Osasuna 31 12 8 11 29–32 –3 44
9. Rayo Vallecano 31 11 10 10 38–37 +1 43
10. Girona 31 11 8 12 48–45 +3 41
11. Mallorca 31 11 7 13 30–34 –4 40
12. Celta Vigo 31 10 9 12 37–42 –5 39
13. Sevilla 30 10 8 12 37–45 –8 38
14. Valladolid 30 10 5 15 26–48 –22 35
15. Almería 31 9 6 16 38–53 –15 33
16. Cádiz 31 7 11 13 23–43 –20 32
17. Getafe 31 7 10 14 29–41 –12 31
18. Valencia 30 8 6 16 32–36 –4 30
19. Espanyol 30 6 10 14 35–49 –14 28
20. Elche 31 2 7 22 20–62 –42 13

 

Legfrissebb hírek

A vb-döntőre készülő Julián Álvarez a jelek szerint nem igazol Barcelonába

Foci vb 2026
2026.07.17. 18:44

FC Barcelona: rekordadósságra csúcsidény?

Minden más foci
2026.07.17. 18:16

Yamal uralja a Mbappé elleni párharcokat

Foci vb 2026
2026.07.15. 13:29

Yaakobishvili Áron a Barcelona felnőttcsapatával kezdte meg a felkészülést

Légiósok
2026.07.13. 19:37

Egyéni teljesítmények szempontjából a La Liga uralta a negyeddöntőt

Foci vb 2026
2026.07.13. 09:30

Xavi szerint Yamal uralhatja a következő 15-20 évet

Foci vb 2026
2026.07.10. 14:44

Több mint 45 milliárd dolláros bevétellel rekordot döntött az európai klubfutball

Angol labdarúgás
2026.07.09. 16:25

Az FC Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
2026.07.01. 10:10