La Liga: Tebas szerint Laporta nem tudta meggyőzni a klubokat

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.19. 20:54
null
Javier Tebas szerint Laporta nem tudta meggyőzni a közgyűlést a Barca igazáról, de csökkent a feszültség (Fotó: Getty Images)
Sajtótájékoztatót tartott a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot (La Liga) irányító testület elnöke, Javier Tebas annak szerdai rendkívüli közgyűlését követően. A 60 esztendős sportvezető beszélt az ülésen elhangzottakról, valamint Lionel Messi esetleges barcelonai visszatéréséről is.

 

A közgyűlés egyik fő napirendi pontja a Negreira-ügy volt, amelyről Joan Laporta, a Barcelona elnöke adott magyarázatot az élvonalbeli klubok képviselőinek. A jelenlevő klubvezérek közül Gil Marín, az Atlético Madrid igazgatója, valamint Manuel Vizcaíno, a Cádiz elnöke is kritikákkal illette a Barca hozzáállását, miután a katalán klub korábban azt állította, hogy a bírói testületnek megfigyelés céljából utalt összegek bevett gyakorlatnak számítottak a spanyol labdarúgásban.

Joan Laporta a gyűlésen elnézést kért a korábbi megszólalásain használt hangneméért, és azt mondta, hogy a jövőben más klubok besározása nélkül próbálja megvédeni az általa vezetett egyesületet. A gyűlésről tudósító AS megjegyzi, hogy az ülés nyugodt hangnemben zajlott le, hozzátéve, hogy Laporta megszólalásaiból ez alkalommal kimaradtak a Real Madridnak odaszóló mondatok – ennek szellemében a királyi gárdát képviselő igazgató, José Ángel Sánchez is csendben maradt.

„Laporta körülbelül húsz percig beszélt, és gyakorlatilag ugyanazt mondta el, amit a sajtótájékoztatón is hallhattunk. Nem »hallgattuk ki« a Barcelonát. (...) A jelenlévők közölték Laportával, hogy ez nem Tebas ügye. A Barca elnöke előadta a magyarázatát, de a többség azt mondta, hogy nem tudja értelmezni a hallottakat. Laporta nem tisztázott semmit, de nem is itt kell megvédenie a klubja érdekeit. Ezzel együtt a magyarázkodása nem győzött meg senkit, az üggyel pedig az illetékes szervek, a spanyol igazságszolgáltatás és az UEFA fog foglalkozni. A klubok elmondták, hogy ebben az ügyben a Liga képviseli az álláspontjukat” – mondta a Barca-elnök „védőbeszédéről” Javier Tebas, majd kitért az ülés nyugodt hangulatára.

„Szerintem a Laporta iránt érzett harag csökkent a klubok körében. Meg kell köszönni neki, hogy eljött az ülésre, de talán hamarabb is megtehette volna ezt – ezzel együtt eljött és személyesen beszélt a többiekkel, így sikeresen csökkentette a feszültséget. Mindenki számára fontos, hogy a klubelnökök személyesen adjanak magyarázatot a Közgyűlésnek a vitás kérdésekkel kapcsolatban” – mondta a La Liga 60 éves vezetője.

Javier Tebas ezután beszélt Lionel Messi esetleges barcelonai visszatéréséről is.

„A dolgok jelenlegi állása szerint Messi nem térhet vissza Barcelonába, de a klubnak még sok ideje van. Jelenleg a megvalósíthatósági tervre várunk, de még vannak játékosok, akik arra várnak, hogy beregisztrálják őket, de a Barca el is adhat játékosokat... Laportáék mindent meg fognak tenni, hogy lehetővé tegyék Messi visszatérését, de mi nem fogjuk megváltoztatni a szabályokat a kedvükért. Én kifejezetten szeretném, ha Messi ismét a spanyol bajnokságban játszana, de a szabályokat nem változtathatom meg csak ezért. A Barca ezzel együtt megoldhatja a dolgot. Nem lesz egyszerű, de reméljük, hogy sikerrel járnak” – idézi az AS Tebast.

Legfrissebb hírek

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
1 órája

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
19 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
21 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:00

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:38

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18
Ezek is érdekelhetik