Barcelona: Laportának péntekig kell nyélbe ütnie a stadionfelújítást – sajtóhír

M. B.M. B.
2023.03.27. 15:19
null
Veszélyben a Camp Nou felújítása (Fotó: Getty Images)
Március 31-ig, tehát péntekig van ideje a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő FC Barcelonának tető alá hozni az „Espai Barca” névre keresztelt stadionfelújítási projekt finanszírozását – írja az AS.

A spanyol sportlap emlékeztet arra, hogy Joan Laporta klubelnök március 7-én jelentette be, hogy a katalán óriásnak a hónap utolsó napjáig le kell zárja ezt a folyamatot – mindez három héttel a Negreira-ügy kipattanása után történt, a bírólefizetési botrány pedig azóta sem csengett le.

Miután az UEFA is bejelentette, hogy vizsgálatot indít ebben az ügyben, a projektet másfél milliárd eurós kölcsönnel finanszírozó Goldman Sachs bank aggódni kezdett a befektetés megtérülésével kapcsolatban. Spanyol sajtóhírek szerint az amerikai bank óriáskölcsöne mögött álló befektetők nem álltak el a projekttől, viszont tájékoztatásra van szükségük a Negreira-ügy lehetséges sportszakmai következményeiről.

Emiatt a Goldman Sachs egy kérdőívet küldött a Barcának, amely a 26 éves futamidejű, másfél milliárd eurós kölcsön (melynek jelenleg hat százalék a kamata) mögött álló befektetők kérdéseit tartalmazza, szám szerint mintegy húszat. A szóban forgó kérdőív azonban az európai bankrendszer (főképp a Deutsche Bank és a Credit Suisse) elmúlt két hétben tapasztalt részleges összeomlása előtt érkezett meg a klubhoz, így nem tudni, hogy Laporta képes lesz-e időben meggyőzni a Goldman Shachsot, valamint a kölcsön mögött álló, de egyre inkább gyanakvó befektetőket, hogy áldásukat adják az „Espai Barca” néven futó, a török Limak cég képében már kivitelezővel is rendelkező stadionfelújítási projekt finanszírozására.

AZ ÁLLÁS
1. FC Barcelona 26 22 2 2 49– 9 +40 68
2. Real Madrid 26 17 5 4 51–21 +30 56
3. Atlético Madrid 26 15 6 5 42–19 +23 51
4. Real Sociedad 26 14 6 6 35–24 +11 48
5. Real Betis 26 13 6 7 34–26 +8 45
6. Villarreal 26 12 5 9 32–24 +8 41
7. Athletic Bilbao 26 10 6 10 36–28 +8 36
8. Rayo Vallecano 26 9 9 8 31–30 +1 36
9. Celta Vigo 26 9 7 10 32–35 –3 34
10. Osasuna 26 9 7 10 22–27 –5 34
11. Mallorca 26 9 5 12 22–27 –5 32
12. Girona 26 8 7 11 40–41 –1 31
13. Getafe 26 7 8 11 27–34 –7 29
14. Sevilla 26 7 7 12 29–42 –13 28
15. Cádiz 26 6 10 10 21–38 –17 28
16. Valladolid 26 8 4 14 20–38–18 28
17. Espanyol 26 6 9 11 32–42 –10 27
18. Valencia 26 7 5 14 28–31 –3 26
19. Almeria 26 7 5 14 30–45 –15 26
20. Elche 26 2 7 17 19–51 –32 13

 

Legfrissebb hírek

A Villarreal fellépett a dobogóra

Spanyol labdarúgás
4 órája

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
2026.03.19. 13:00

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 11:09

Fontos mérkőzésekről hiányozhat Thibaut Courtois

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 10:49

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 08:00

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 20:40

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

A Rayo Vallecano tíz emberrel, a hosszabbításban csikarta ki az ikszet a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 23:09
Ezek is érdekelhetik