Máris megvan a Barcelona első nyári igazolása? Gündogan érkezhet! – sajtóhír

K. B.K. B.
2023.02.18. 15:34
null
Gündogan nyártól a Barca játékosa lehet (Fotó: Getty Images)
A Football Espana azt írja, hogy az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester City német középpályása, Ilkay Gündogan nem hosszabbítja meg a nyáron lejáró szerződését, helyette már most aláírhat a spanyol élvonalbeli FC Barcelonához.

 

A spanyol portál úgy tudja, hogy Ilkay Gündogan menedzsere csütörtökön találkozott az FC Barcelona illetékeseivel. A Barca sportigazgatója, Mateu Alemany elismerte, hogy a találkozón Gündoganról is tárgyaltak, ugyanakkor hozzátette, a fő téma Andreas Christensen volt – mindkét labdarúgót a KIN Partners ügynökség képviseli.

A Manchester City menedzsere, Pep Guardiola a Nottingham Forest elleni szombati bajnokit megelőző sajtótájékoztatón szót ejtett a német játékos helyzetéről: „Megvan a véleményem Ilkayról. Azok után, amit az előző idényben az Aston Villa ellen tett (két gólt szerzett a Premier League utolsó fordulójában, így bajnok lett a csapat – a szerk.), azt tehet, amit csak akar. Pontosan tudja, mit gondolok róla, a klub is tudja, de hogy mit hoz a jövő, arról a Manchester Citynek, neki és a menedzsmentjének kell dönteni. Bármi történjék, biztos vagyok abban, hogy jó lesz neki.”

Legfrissebb hírek

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
5 órája

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
7 órája

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
10 órája

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
22 órája

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:15

Joan Laporta marad az FC Barcelona elnöke – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 09:13

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 18:26

A Zvezda lezárta a címvédő nagy sorozatát az Euroligában, Gudurics elérte a háromezres határt

Kosárlabda
2026.03.13. 23:20
Ezek is érdekelhetik