Jótékonysági mérkőzés: potya gólok a Camp Nouban, ikszelt a Barca a Cityvel

Vágólapra másolva!
2022.08.24. 23:49
null
Guardiola (fehérben) és Xavi jó hangulatban töltötték a szerda estét (Fotó: AFP)
A Manchester City menedzsere, Pep Guardiola volt barcelonai csapattársának, s későbbi stábtagjának megsegítéséért vendégeskedett a spanyol szakember jelenlegi együttese a volt csapata otthonában, azaz szerda este Barcelona–Manchester City mérkőzést rendeztek a Camp Nouban. A találkozón egyik gárda védelme sem állt a helyzet magaslatán, potya gólok színesítették mindkét oldalon a találkozót, amely végül 3–3-es döntetlennel ért véget.

A két csapat szerda esti összecsapásának elsődleges célja az volt, hogy a két éve ALS-szindrómával – ismertebb nevén Lou Gehrig-szindrómával – diagnosztizált Juan Carlos Unzué megsegítését előmozdítsák és esetén keresztül a csapatok felhívják a figyelmet a gyógyíthatatlan betegség elleni küzdelemre.

Unzué a 80-as évek második felétől végigjárta kapusként a spanyol korosztályos válogatottakat – a felnőtteknél végül nem mutatkozott be –, s 1988–1990 között a Barcelona játékosa volt, ám mindössze öt bajnokin jutott szóhoz, majd a Sevillához igazolt, ahol több mint 200 élvonalbeli bajnokin szerepelt hét év alatt.

Visszavonulása után 2010-ig a Barcelonánál lett kapusedző – utolsó két évében Guardiola volt a főnöke –, majd a Numancia és a Racing Santander vezetőedzői posztját is betöltötte, mielőtt 2014-ben visszatért a katalánokhoz. Két éve diagnosztizálták nála az amiotrófiás laterálszklerózis nevű gyógyíthatatlan betegséget, ami a tudatos mozgásokért felelős agyi és gerincvelői idegsejteket pusztítja el.

Nos, Unzuéért játszott tehát a két csapat szerda este és ahogy az az ilyen jellegű mérkőzéseken lenni szokott, mindkét fél pihentette a legjobbjait: a két 9-es, Haaland és Lewandowski egyaránt a kispadon kezdtek – utóbbi ott is maradt végig.

Ami a meccset illeti: a védelmek egyik oldalon sem remekeltek: a hazaiaknál a kapuban álló Inaki Pena hibája kellett Julian Álvarez vezető góljához a 21. percben (videó itt), s a vendégek kapuját védő Stefan Ortega sem teszi ki az ablakba azt a gólt, amit Aubameyangtól kapott nyolc perccel később (videó itt).

Fordulást követően a sorozatos cserék után a félidő közepén Frankie de Jongnak ajándékozott egy gólt a manchesteri védelem (videó itt), amit Cole Palmer gyorsan egalizált a 70. percben (videó itt). Szűk tíz perc múlva aztán Memphis Depay is feliratkozott a gólszerzők közé (videó itt), s végül csak sikerült addig folytatni a találkozót, hogy egyenlíteni tudjon a végén a City: a meccset Palmer és Ortega mellett egyedüliként végigjátszó Mahrez állította be a 3–3-as végeredményt büntetőből a 99. percben (videó itt).

JÓTÉKONYSÁGI MÉRKŐZÉS
Barcelona (spanyol)–Manchester City (angol) 3–3
(Aubameyang 29., F. de Jong 67., Depay 79., ill. J. Álvarez 21., Palmer 70., Mahrez 99. – 11-esből)

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Elhalasztotta a Camp Nouba való visszatérést a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.18. 20:00
Ezek is érdekelhetik