Barcelona: Koeman marad a vezetőedző – Joan Laporta

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.02. 19:13
null
Joan Laporta kijelentette, Koeman marad!
Annak ellenére, hogy az utóbbi időben többször is arról lehetett hallani, hogy a csapat gyenge teljesítménye miatt Ronald Koemant menesztik a Barcelona éléről, a klubelnök, Joan Laporta kijelentette, a holland tréner marad a posztján.

 

Korábban beszámoltunk róla, hogy az októberi válogatott szünetben edzőt válthat a Barcelona, és a klublegendát, Xavit vizionálták a katalán klub kispadjára, miután a csapat több fronton is (a La Ligában és a Bajnokok Ligájában) gyenge teljesítményt nyújt. Igaz, a „gránátvörös-kékek” a nyári átigazolási időszakban több meghatározó játékosukat is elvesztették, köztük Lionel Messit is a jelentős pénzügyi problémák miatt.

A Marca szombaton a klubelnök szavait tolmácsolta hasábjain, Laporta pedig elmondta, bármilyen eredmény is születik az Atlético Madrid elleni bajnokin, Koeman marad a vezetőedző.

„Éreznie kell a bizalmat. Ő (Koeman – a szerk.) egy klublegenda. Bármi történik az Atlético ellen, ő marad a vezetőedző” – mondta Joan Laporta.

Legfrissebb hírek

Király-kupa: Albacete–FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
1 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
4 órája

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
23 órája

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:38

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik