Barcelona: félmilliárd eurós veszteséget könyveltek el

MTI/R. P.MTI/R. P.
2021.10.06. 18:51
null
Joan Laportának nincs könnyű dolga (Fotó: Getty Images)
Félmilliárd eurós nagyságrendű veszteséget könyvelt el az elmúlt idényben az FC Barcelona.

 

A klub 2020–2021-es évadra vonatkozó pénzügyi jelentése szerint 481 millió euró (173.16 milliárd forint) volt az adózás utáni veszteség, melynek jelentős része – 181 millió – annak a következményeként jött össze, hogy a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött kellett megrendezni a mérkőzéseket. Ehhez adódtak hozzá a klubhoz kötődő termékek árusításából befolyó összegek csökkenése, illetve további, a korábbiakhoz képest visszaesést mutató tételek.

A bevételek 26 százalékkal, 631 millió euróra csökkentek, miközben a kiadások 19 százalékkal, 1.136 milliárdra nőttek, ami 505 milliós működési veszteséget jelent.

Joan Laporta klubelnök két hónapja azt közölte, hogy az FC Barcelona adósságállománya 1.35 milliárd euró. Emiatt távozott Lionel Messi, akit a katalán klub már nem engedhetett meg magának, illetve kölcsönadta Antoine Griezmannt is.

Ferran Reverter vezérigazgató a korábbi vezetőséget okolta a pénzügyi nehézségért, mert szerinte úgy igazolt játékosokat, hogy tisztában volt vele, nem tudja majd fizetni őket. Példaként említette Griezmann és Philippe Coutinho megszerzését, de jelentős tétel volt Ousmane Dembélé szerződtetése is.

Legfrissebb hírek

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

De Paul Messi előtt tisztelgett, de az aranylabdás nélkül kikapott az Inter Miami – videó

Minden más foci
2026.08.09. 09:51

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Argentína szabad kezet ad, Lionel Messi maga dönti el, hogy mikor vonul vissza

Minden más foci
2026.08.08. 09:57

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42