Barcelona: Egy kissé magunk alatt vagyunk – Piqué

2021.08.09. 11:59
null
Gerard Piqué és Lionel Messi útjai elválnak (Fotó: AFP)
Bár a Barcelona a Juventus elleni 3–0-s győzelemmel elhódította a Joan Gamper-kupát, a klubnál továbbra is Lionel Messi távozása van rivaldafényben. A vasárnapi mérkőzés után megszólalt Gerard Piqué is, aki elárulta, nehezen emésztik meg az argentin klasszis távozását.

 

A 34 éves spanyol középhátvéd egy Instagram-bejegyzésben már elköszönt Messitől, most viszont arról is beszélt, hogyan kell megbirkóznia a katalán együttesnek a veszteséggel.

„Egy kissé maga alatt van a csapat Messi távozása miatt, elvesztettünk egy kis varázslatot a támadásból, de tovább kell lépnünk, a szurkolók sokat várnak tőlünk” – mondta Gerard Piqué.

„Elvesztettük minden idők legjobb játékosát, ez nekünk és neki is fáj. Nem ismerem a teljes történetet, azt mondták, hogy a számokkal voltak gondok. Az elmúlt évek vezetése nem segített, de a történelmünk azt mutatja, hogy fel tudunk állni. Az emberek szeretnének meccsre járni, nekünk pedig boldoggá kell tennünk őket. El kell kezdenünk nyerni, szép dolgokkal megajándékozni őket. Szükségünk van a drukkereinkre.”

 


 

Legfrissebb hírek

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
14 órája

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
16 órája

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

De Paul Messi előtt tisztelgett, de az aranylabdás nélkül kikapott az Inter Miami – videó

Minden más foci
2026.08.09. 09:51

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Argentína szabad kezet ad, Lionel Messi maga dönti el, hogy mikor vonul vissza

Minden más foci
2026.08.08. 09:57