Man. City: a francia sztár úgy döntött, spanyol válogatott lesz

Vágólapra másolva!
2021.05.11. 18:37
Egybehangzó spanyol sajtóhírek szerint a Manchester City francia futballistája, Aymeric Laporte spanyol válogatott lehet, és már a nyári Európa-bajnokságon is spanyol színekben szerepelhet!

Elsőként a Marca számolt be arról, – a L’Équipe pedig megerősítette – hogy a francia nemzetiségű, de a francia felnőtt válogatottban sosem szereplő Aymeric Laporte spanyol mezt ölthet magára. arról, – a L’Équipe pedig megerősítette – hogy a francia nemzetiségű, de a francia felnőtt válogatottban sosem szereplő Aymeric Laporte spanyol mezt ölthet magára.

A védő 2011-től 2016-ig 51 mérkőzésen játszott a francia korosztályos válogatottakban, és bár behívták a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőire, sérülés miatt nem játszott.

Emellett köztudott Franciaországban, hogy a Manchester City játékosa sosem volt Didier Deschamps szövetségi kapitány kedvence, így valószínűleg a jövőben sem kapott volna sok lehetőséget.

Laporte az EB-n a spanyolok mezét viselheti
Laporte az EB-n a spanyolok mezét viselheti

Laporte 2010-ben került az Athletic Bilbao utánpótláscsapatához, s egészen 2018-ig – a Manchester Cityhez igazolásáig – Spanyolországban futballozott. A Marca információi szerint már csak egyetlen papírra várnak a spanyolok a honosításához, és az is formalitás, így akár a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon is részt vehet a védő.

Ezek szerint tehát Laporte meggondolhatta magát, hiszen korábban azt nyilatkozta, sosem szerepelne másik válogatottban.

„Franciaországot választottam, francia vagyok. Nem rendelkezem kettős állampolgársággal, és nem is szeretnék" – mondta nemrég Laporte.

Legfrissebb hírek

La Liga: FC Barcelona–Valencia

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
23 órája

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 18:13

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Elhagyta az útlevelét, majdnem Törökországban rekedt Lamine Yamal – videó

Spanyol labdarúgás
2025.09.09. 10:26

„Micsoda szégyen!” – török reakciók a spanyolok elleni hatalmas zakóra

Foci vb 2026
2025.09.08. 10:12

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Mikel Oyarzabal: Újabb lépést tehetünk Amerika felé

Foci vb 2026
2025.09.07. 08:37
Ezek is érdekelhetik