La Liga: már hivatalos, Alaba a Real Madridban folytatja

CS. M.CS. M.
2021.05.28. 18:30
null
David Alaba az utolsó bajnoki mérkőzésén a Bayern Münchenben (Fotó: AFP)
Egybehangzó sajtóhírek szerint már hónapok óta megvolt a megállapodás, de most már hivatalos is, hogy az osztrák válogatott David Alaba a La Ligában szereplő Real Madridnál folytatja pályafutását – derült ki a spanyol fővárosi klub hivatalos közleményéből.

 

Februárban vált biztossá, hogy az osztrák válogatott védő 13 év után távozik a Bayern Münchentől, miután nem sikerült megállapodnia a klub vezetőségével az új szerződése részleteiről. Ezt követően szabadon tárgyalhatott más klubokkal a folytatásról, s bár több csapat neve is felvetődött, egybehangzó sajtóhírek szerint már hónapokkal ezelőtt megállapodott a Real Madriddal.

A transzfer végül pénteken vált hivatalossá, miután a La Liga 2020–2021-es idényében második helyen végző fővárosiak hivatalos közleményt adtak ki, melyben megerősítik Alaba szerződtetését. A kontraktus hosszát nem tartalmazza a madridiak közleménye, azt viszont igen, hogy a hivatalos bemutatásra az Európa-bajnokságot követően kerül sor.

A Real Madrid hivatalos Twitter-oldala ezzel a videóval köszöntötte az osztrák válogatott játékost:

 

 

 


 

Legfrissebb hírek

Niko Kovac: Le tudjuk győzni a Bayernt

Német labdarúgás
1 órája

A hajrában jöttek a gólok, még reménykedhet a bennmaradásban a Levante

Spanyol labdarúgás
12 órája

Az UEFA elnöke válaszolt Schmidt Ádámnak a Kompany-ügyben

Minden más foci
22 órája

De Jong megsérült a Barca edzésén, több mint egy hónapot hagy ki

Spanyol labdarúgás
2026.02.26. 18:32

La Liga: mexikói centert figyel a Barca – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.02.24. 17:23

NFL: a Detroit lesz az egyik csapat, amely Münchenben játszik az ősszel

Amerikai sportok
2026.02.24. 16:04

Véget ért az Arrasate-korszak Mallorcán, menesztették a baszk edzőt – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.23. 23:15

Az egyik oldalon argentin dupla, a másikon ukrán gólok – ikszelt egymással az Alavés és a Girona

Spanyol labdarúgás
2026.02.23. 23:05
Ezek is érdekelhetik