Barcelona: Messi újabb klubtörténeti csúcshoz érkezik

2021.03.15. 12:22
null
Messi a héten újabb mérföldkövet hagyhat el (Fotó: AFP)
Újabb klubtörténeti csúcshoz érkezik el Lionel Messi: az FC Barcelona argentin sztárfutballistája 767. mérkőzését játssza katalán együttese színeiben hétfő (ma) este a Huesca ellen, s ezzel utoléri korábbi csapattársát, Xavi Hernándezt – közölte a Magyar Távirati Iroda.

Vasárnap pedig egyedüli rekorderré lép elő a hatszoros aranylabdás, ha pályára lép a Real Sociedaddal elleni bajnokin is.

A klub honlapján közölt összeállítás szerint Messi, aki 13 évesen, 2000-ben került a Barcelonához, s 2004-ben mutatkozott be az első csapatban, sorozatban döntötte a csúcsokat. Így a házi gólkirályok rangsorában 2012-ben múlta felül Cesart, s jelenleg már 659 találatnál tartva abszolút listavezető, míg a Barcával szerzett 34. trófeával Andrés Iniestát előzte meg 2018 augusztusában.

A 33 esztendős Messi toronymagasan első a katalán együttesben a legtöbb gólpasszt adók (289), az egy mérkőzésen elért mesterhármasok (48) és az egyetlen szezonon belül szerzett gólok mennyiségét (73) illetően egyaránt. Utóbbit amúgy a 2011–12-es idényben produkálta.

Eddigi 766 meccséből a spanyol sorozatokat tekintve a legtöbbet a La Ligában játszotta, ahol 509 mérkőzést jegyez, a Király Kupában 79-szer, a Szuperkupában 20-szor szerepelt, a Bajnokok Ligájában 149 alkalommal, klubvilágbajnokságon ötször, az európai Szuperkupában pedig négyszer lépett pályára a Barcával. Ami az összmérleget illeti: eddig 535-ször futballozott győztes mérkőzésen, a döntetlenek száma 140, a vereségeké pedig 91.

SPANYOL LA LIGA
27. FORDULÓ
21.00:
Barcelona–Huesca (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

Yamal három gólt rúgott, a Barcelona simán megverte a Villarrealt

Spanyol labdarúgás
8 órája

Megvan, mikor játsszák a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő mérkőzéseit

Bajnokok Ligája
2026.02.27. 16:27

BL-sorsolás: Sallaiék a Liverpoollal kerültek össze, a Real Madrid ismét összecsap a Manchester Cityvel

Bajnokok Ligája
2026.02.27. 12:19

Cristiano Ronaldo részesedést vásárolt az UD Almeríában

Spanyol labdarúgás
2026.02.26. 11:14

„Az első félidőben lenyomott minket a Benfica” – Álvaro Arbeloa a Real Madrid továbbjutása után

Bajnokok Ligája
2026.02.26. 07:51

Tovább száguld a címvédő Fenerbahce, szenved a Barca a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.02.25. 23:58

A Barcelona sorozatban a 17. bajnokiját is megnyerte otthon a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
2026.02.22. 18:56

A Real Madrid edzője szerint Vinícius Júnior áldozat, nem provokátor

Spanyol labdarúgás
2026.02.20. 20:40
Ezek is érdekelhetik