La Liga: a Barcelona kölcsönadta francia védőjét

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.02.01. 22:24
null
Todibo (balra) a Nice-nél kaphat új lendületet (Fotó: AFP)
A francia élvonalban szereplő Nice a hivatalos honlapján jelentette be a Barcelona futballistája, Jean-Clair Todibo érkezését.

 

 

A 21 esztendős, utánpótlás-válogatott védő az idény végéig szolgálhatja a nizzai klubot. A beszámolók nem térnek ki opciós jogra a szerződésben, és sajtóhírek szerint sem került kivásárlási záradék a megállapodásba.

Todibo 2019 januárjában a Toulouse-tól került a Barcelonához, a katalánok 1 millió eurót fizettek a nagy tehetségnek tartott bekkért. Azóta kölcsönben a Schalke és a Benfica együttesében is megfordult – ám egyik csapatnál sem lett alapember. (Portugáliában négy hónap alatt csupán egy tétmeccsen, a Portugál Kupa nyolcaddöntőjében kapott szerepet.)

A Barcelonában eddig öt tétmérkőzése van a Transfermarkt által 12 millió euróra taksált védőnek.

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
9 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
10 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
16 órája

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24
Ezek is érdekelhetik