Barcelona: szerződtették az Ajax jobbhátvédjét – hivatalos

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.10.01. 14:22
null
Sergino Dest a Barcelonában folytatja a pályafutását (Fotó: AFP)
Az FC Barcelona labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette az Ajax jobbhátvédjét, Sergino Destet. A 19 éves, háromszoros amerikai válogatott játékos a 2024–2025-ös idény végéig szóló szerződést írt alá, kivásárlási ára pedig 400 millió euró lesz.

 

A Barcelona közleménye szerint a klub 21 millió eurót fizetett Sergino Dest játékjogáért, ez az összeg pedig különböző – hivatalosan nem részletezett – feltételek teljesülése esetén további ötmillió euróval nőhet.

Az édesapja révén amerikai, édesanyja révén holland útlevéllel is rendelkező futballista szülővárosa csapatában, az Almere Cityben kezdett el futballozni, ahonnan 2012-ben került át az Ajax utánpótlásába. A ranglétrát végigjárva hivatalosan a 2019–2020-as idény elején lett a felnőttcsapat tagja, 38 tétmeccsen két góllal és hat gólpasszal is segítette az Ajaxot.

Korábban a Bayern München is élénken érdeklődött iránta, ám a katalánokat választotta. A háromszoros amerikai válogatott játékos ötéves szerződést írt alá, és a kettes mezszámot kapta. Kivásárlási árát 400 millió euróban határozták meg.

Destet október 2-án, pénteken 13.45 órától mutatják be hivatalosan egy sajtótájékoztatóval összekötött eseményen.

Card

Legfrissebb hírek

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

Fischer Pál: 1990 októberében 10-est kapott – ma már hatvanéves

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 07:53

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00

Hátránnyal indított, végül négyet vágott és nyert Prágában az FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 22:58

Suárez duplájával a Sporting legyőzte a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:02
Ezek is érdekelhetik