Barca: megvannak az aláírások, Bartomeu bajba kerülhet

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.09.17. 16:20
null
Egyre nehezebb helyzetben Josep Maria Bartomeu (Fotó: AFP)
Összegyűlt az előírt aláírás-mennyiség a Barcelona elnöke, Josep Maria Bartomeu elleni bizalmatlansági indítványhoz. Most voksolás dönthet arról, idő előtt távozzon-e a katalánok első embere.


Habár az utóbbi napokban úgy tűnt, nem lesz elegendő szignó a folytatáshoz – 24 órával a lezárás előtt még több mint kétezer hiányzott –, végül a gyűjtők nagy hajrával elérték a folyamat továbbviteléhez szükséges minimális 16 520 aláírást. A barcelonai Sport azt írja, az aláírásgyűjtőknek csütörtök 18 óráig kell átadnia a papírokat a klub illetékeseinek.

Ahogy a lap írja, az indítvány kezdeményezői a bevett gyakorlat szerint most is több aláírást gyűjtenek a megadott minimumnál, mert rendszeresen előfordul, hogy az iratok egy része érvénytelen. A Marca szerint már 18 ezernél járnak.

Amint megerősítik, hogy tényleg elég érvényes papír érkezett be, a klub szavazást ír ki, amelyen ténylegesen dönthetnek arról, hogy távozzon-e a klubot 2014 óta irányító sportvezető. A voksolás dátumát a madridi lap szerint 10-20 napon belül jelenthetik be, ha ezen a szavazatok kétharmada az elnök távozása mellett szól, a klub kénytelen eltávolítani Bartomeut a pozíciójából, és új elnökválasztást kiírni.

FRISSÍTÉS: a Barcelona hivatalos közleményben jelezte, hogy 20 687 aláírás érkezett be, vagyis a gyűjtők ténylegesen elérték – és bőven túlszárnyalták – az előírt számot. Most jóváhagyási, érvényesítési procedúrák következnek, ha itt is minden rendben, jöhet a szavazás.

Mint ismert, a Barcelona első embere az utóbbi időben rengeteg kritikát kapott a klub nem megfelelő dirigálása miatt, a Lionel Messi távozásáról szóló hercehurca csak olaj volt a tűzre.

Az eredeti, menetrend szerinti elnökválasztás 2021. március 20–21-én lenne.

Legfrissebb hírek

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
11 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
13 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
18 órája

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
21 órája

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik