Barcelona: már a héten bejelenthetik Depay szerződtetését – sajtóhír

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.09.15. 08:52
null
Depay egyre közelebb a Barcelonához? (Fotó: AFP)
Holland források szerint megszületett a megállapodás a Franciaországban légióskodó Memphis Depay, az FC Barcelona és az Olympique Lyon között.

 

Mike Verweij, a De Telegraaf szerzője írt arról a Twitteren, hogy egyezségre jutottak a felek: a Ronald Koeman augusztusi vezetőedzői kinevezése óta a Barcelona egyik fő kiszemeltjeként emlegetett Depay néhány lépésre került a katalánoktól.

A megállapodás részleteiről egyelőre nem számolt be az újságíró. A hírrel szintén foglalkozó Football Espana úgy tudja, 25+5 millió eurós üzletről lehet szó, és négyéves szerződést írhat alá Depay.

Abban a források egyetértenek, hogy 26 esztendős szerzeményét már a héten bemutathatja a Barcelona.

Az olasz transzferguru, Fabrizio Romano már egy hete arról írt, hogy a személyes feltételekről megegyezett egymással a Barcelona és a holland támadó. A jelek szerint az elmúlt napokban a Lyonnal is sikerült dűlőre jutni. Romano szerint a Lyon legalább 25 milliót szeretne kapni a Transfermarkt által egyébként 44 millióra becsült, ám Franciaországban már csak egy évig érvényes szerződéssel rendelkező játékosért.

Koeman jól ismerheti Depayt, hiszen a holland válogatottnál is együtt dolgoztak. Ráadásul a hírek szerint a Barcelona vezetőedzőjének terveiben szerepel a Liverpoollal remek idényt záró, szintén holland Georginio Wijnaldum szerződtetése is (neki is 2021-ig szól a szerződése jelenlegi klubjánál).

Legfrissebb hírek

Videó: amikor a barcelonai romantikát Lionel Messi zavarja meg...

Spanyol labdarúgás
13 órája

A Lyonnál folytatja a Real brazil tinédzsere – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.11.11. 22:37

Messi: Az emberek szeretete mindig velem lesz

Spanyol labdarúgás
2025.11.11. 17:10

Lamine Yamal 7-10 napra kidőlt a válogatott szünet előtt – áll a bál a spanyol szövetség és a Barcelona között

Spanyol labdarúgás
2025.11.11. 14:53

FC Barcelona: Lionel Messi szeretne elbúcsúzni a Camp Nou szurkolóitól

Spanyol labdarúgás
2025.11.10. 13:26

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
2025.11.09. 23:06

„105 ezer néző, mi lehetne ennél szebb?” – Messi búcsúmeccset kaphat a Camp Nouban

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 14:54

A Bruges ellen eltört az orra a Barcelona védőjének, kihagyhatja a hétvégi bajnokit

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 16:21
Ezek is érdekelhetik