Barcelona: Depay és a katalánok már megegyeztek, a klubok még nem – sajtóhír

CS. M.CS. M.
2020.09.09. 13:49
null
Depay megegyezett a Barcelonával (Fotó:AFP)
Az olasz transzferguru, Fabrizio Romano legfrissebb értesülései szerint mindenben megegyezett egymással az FC Barcelona és Memphis Depay a holland játékos új szerződésével kapcsolatban, a Lyon azonban egyelőre nem bólintott rá a katalánok ajánlatára.


Arról már korábban beszámoltunk
, hogy a Barcelona vezetőedzője, Ronald Koeman a honfitársát, Memphis Depayt szemelte ki, hogy megerősítse csapata támadószekcióját – erre a célra a katalán vezetők 25 millió eurót terveztek kiadni, miközben a játékos a Transfermarkt adatai szerint közel a dupláját éri, 44 millió eurót.

Romano legfrissebb értesülései szerint a holland támadó és a katalán illetékesek már meg is egyeztek egymással az átigazolással kapcsolatban,a következő feladat pedig az a Barca számára, hogy a Lyon elé is elfogadható ajánlatot tegyen – vélhetően ez többet jelent, mint 25 millió euró.

Legfrissebb hírek

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:56

Szórhatná a milliárdokat, de más utat választott a francia futballforradalmár

Francia labdarúgás
2026.08.10. 17:03

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42