Barca: tabula rasa – Messi mostantól ismét csak a játékra koncentrál

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.09.30. 16:49
null
Lionel Messi ismét csak a győzelemre koncentrál (Fotó: AFP)
Lionel Messi, az FC Barcelona hatszoros aranylabdás argentin labdarúgója interjút adott a Sportnak, ebben jelezte: a nyári szóváltások és nagy port kavaró kijelentések után tiszta lappal kezdi meg a 2020–2021-es idényt, és – ahogy eddig is – teljesen elkötelezett a klub iránt.

 

„Megértem, hogy egyesek szerint jobb lett volna, ha csendben maradok, mint általában, ám az előző néhány hétben sok fájdalom ért, s így fejeztem ki magamat – idézi a Sport Lionel Messit, aki a nyáron távozni akart nevelőklubjától, s többek között nem hagyta szó nélkül, hogy barátja, Luis Suárez az Atlético Madridba igazolt a katalánoktól.Aki ismer, tudja, képtelen vagyok másképp játszani. Mindig győzni akarok és igyekszem a legjobbamat nyújtani a pályán. Egész életemben így volt, s ezen nem változtatok. Még mindig teljesen elkötelezett vagyok Barca-címer iránt. Végezetül, ha a klubtagok vagy a szurkolók közül bárkit megsértettem a szavaimmal, legyenek tisztában vele, a cselekedeteim hátterében mindig az áll, ami a klubnak a legjobb.”

Messi pályafutása során a 2019–2020-as évad volt a második, amelyben nem nyert trófeát a Barcelonával. Az első Frank Rijkaard utolsó idénye, a 2007–2008-as kiírás volt.

A Barca Ronald Koemannal a kispadon megnyerte első tétmérkőzését az új szezonban. A Villarreal elleni 4–0-s siker során Messi is eredményes volt.

Legfrissebb hírek

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
10 órája

Kölcsönben folytathatja a Barcelona magyar kapusa – sajtóhír

Légiósok
14 órája

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2025.07.07. 18:31

Lionel Messit Szaúd-Arábiába csábítják – sajtóhír

Minden más foci
2025.07.07. 10:51

Barcelonában megsértődtek, és bezárták a kapukat Nico Williams előtt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 18:51

Erre ki számított? Nico Williams 2035-ig szerződést hosszabbított

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 11:08

Októberben és májusban el Clásico – megvan a La Liga menetrendje

Spanyol labdarúgás
2025.07.01. 22:54

Új klubja bejelentette Ansu Fati érkezését

Francia labdarúgás
2025.07.01. 14:34
Ezek is érdekelhetik