Real: koronavírusos barátjával találkozott, karanténban a csatár

T. M.T. M.
2020.07.08. 17:37
null
Jovics nem edzhet társaival (Fotó: AFP)
A Real Madrid támadójának, Luka Jovicsnak házi karanténba kellett vonulnia, miután találkozott egyik barátjával, akiről később kiderült, hogy elkapta a koronavírust.

 

A Real Madrid csatára, Luka Jovics házi karanténba vonult, miután találkozott egy barátjával, akiről később kiderült, elkapta a koronavírust. Természetesen a szerb támadót is tesztelték már a vírusra, az eredmény azonban negatív lett.

Habár az eredmény negatív, a kormány intézkedései szerint Jovics nem edzhet együtt társaival, ám azt nem tudni, mennyit kell kihagynia – két hetet vagy kevesebbet.

Mint márciusban megírtuk, Jovicsnak hazájában, Szerbiában is akadtak problémái a közösségi távolságtartással: a csatár megszegte a szerb kormány akkori rendelkezését, miszerint azok, akik Spanyolországból jönnek Szerbiába, 28 napos házi karanténra kényszerülnek. Ez úgy derült ki, hogy az illetékes szervek hiába keresték azon a címen, amelyet az országba való belépéskor megadott.

Legfrissebb hírek

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41