La Liga: rekord! Sohasem volt még annyi gólszerző, mint most a Realban

Vágólapra másolva!
2020.07.14. 10:19
null
Ferland Mendy a 21. gólszerző a Real Madridban (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalban listavezető Real Madrid hétfőn 2–1-re nyert a Granada vendégeként. A találkozón Ferland Mendy, a királyi gárda francia labdarúgója megszerezte pályafutása első gólját a La Ligában – ezzel a fővárosi csapat új rekordot állított fel.

 

Mendy ugyanis a Real Madrid 21. játékosa, aki a spanyol bajnokság mostani kiírásában betalált. A La Liga történetében erre még egy csapat sem volt képes – derült ki a spanyol statisztikai guru, Alexis Martín-Tamayo számításaiból.

Zinédine Zidane együtteséből (a kapusokon kívül) csak a 20 esztendős Brahim Díaz, a védő Éder Militao és a tavaszt kölcsönben a Bayern Münchenben töltő Álvaro Odriozola nem szerzett gólt a 2019–2020-as bajnokságban a legalább egy bajnoki meccsen pályára lépők közül.

Az eddigi csúcs 19 volt (Pedro Martín újságíró adatai szerint). Legutóbb a 2016–2017-es évadban a Real és a Celta Vigo büszkélkedhetett egyaránt 19 gólszerzővel, azt megelezően a Valencia (1996–1997), elsőként pedig a Madrid (1995–1996).

Érdekesség, hogy a ligában a Real Madrid védelme a leggólerősebb – amellett, hogy a királyi gárda kapta legkevesebb gólt a húsz csapat közül (22-t). A madridi együttesből hat védő szerzett legalább egy gólt, s összesen 16-szor voltak eredményesek a Real-bekkek. A csapatkapitány Sergio Ramos tízszer, Raphaël Varane kétszer, Marcelo, Nacho Fernández, Daniel Carvajal és Ferland Mendy pedig egyszer-egyszer talált be.

SPANYOL LA LIGA
36. FORDULÓ
Granada–Real Madrid 1–2 (Machís 50., ill. F. Mendy 10., Benzema 16.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 36 25 8 3 66–22 +44 83
2. FC Barcelona 36 24 7 5 80–36 +44 79
3. Atlético Madrid 36 17 15 4 48–26 +22 66
4. Sevilla 36 18 12 6 53–34 +19 66
5. Villarreal 36 17 6 13 58–47 +11 57
6. Getafe 36 14 12 10 43–34 +9 54
7. Real Sociedad 36 16 6 14 55–47 +8 54
8. Athletic Bilbao 36 13 12 11 41–32 +9 51
9. Granada 36 14 8 14 46–44 +2 50
10. Valencia 36 13 11 12 45–52 –7 50
11. Osasuna 36 12 12 12 42–51 –9 48
12. Levante 36 12 7 17 43–51 –8 43
13. Betis 36 10 11 15 47–56 –9 41
14. Valladolid 36 8 15 13 29–40 –11 39
15. Eibar 36 10 9 17 36–51 –15 39
16. Celta Vigo 36 7 15 14 35–46 –11 36
17. Alavés 36 9 9 18 32–53 –21 36
18. Leganés 36 7 11 18 26–49 –23 32
19. Mallorca 36 9 5 22 37–61 –24 32
20. Espanyol36592227–57–3024
Legfrissebb hírek

A La Liga pénzügyi szabályai miatt esett kútba a Getafe tulajdonosváltása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.11.13. 11:48

Lamine Yamal 7-10 napra kidőlt a válogatott szünet előtt – áll a bál a spanyol szövetség és a Barcelona között

Spanyol labdarúgás
2025.11.11. 14:53

Újabb nehézségek a Real Madridnál, Courtois és Valverde is megsérült

Spanyol labdarúgás
2025.11.10. 20:31

Új többségi részvényese van az Atlético Madridnak

Spanyol labdarúgás
2025.11.10. 15:50

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
2025.11.09. 23:06

Az Atlético Madrid tartja jó formáját; kétgólos Villarreal-siker

Spanyol labdarúgás
2025.11.08. 22:57

Három vereség után nyert újra a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.11.08. 18:17

Hiába törte meg a jeget a korábbi Real Madrid-center Elchében, Oyarzabal büntetője pontot ért a Real Sociedadnak

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 23:03
Ezek is érdekelhetik