La Liga: korábbi Man. City- és Real-edző lesz a Betisnél

2020.07.07. 12:10
null
A chilei szakember a tavaly nyár óta foglalkoztatott spanyol Rubit váltja (Fotó: AFP)
Bár a hivatalos aláírás még hiányzik, a spanyol sportsajtó kész ténynek tekinti, hogy vezetőedzőként rövidesen Manuel Pellegrini ül le a La Liga alsóházában található Real Betis kispadjára.

 

A chilei szakember a tavaly nyár óta foglalkoztatott spanyol Rubit váltja, akit június 20-án menesztettek a gárda idénybeli gyengélkedése miatt, minek következtében a Betis csak a 14. a húszcsapatos élvonalban.

Az Onda Cero úgy tudja, hogy Pellegrini – akivel a zöld-fehér klub vezetői háromhetes tárgyalássorozat végén jutottak dűlőre – két évre szóló szerződésben állapodott meg. A 66 esztendős szakember és a Premier League-ben szereplő londoni West Ham United útjai decemberben váltak el, s már akkor több klub is jelentkezett érte, az ABC szerint Spanyolországból a Valencia, Törökországból a Fenerbahce akarta szerződtetni.

Pellegrini – aki Angliában bajnoki címet nyert a Manchester Cityvel – végül a La Ligát választotta, a Marca szerint már csak a múltbéli kötődés miatt is, merthogy korábban a Villarreal, a Real Madrid és a Málaga vezetőedzője is volt.

Legfrissebb hírek

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
11 órája

Málagában szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Racing Santander

Spanyol labdarúgás
18 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
2026.11.06. 23:09

La Liga: a hétvégi fordulóban játékmegszakítás lesz Jesús de Miguel emlékére

Spanyol labdarúgás
2026.11.06. 13:49

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 06:30

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
2026.11.02. 23:12

La Liga: Tchouaméni lecsúszott lövése fejen talált egy kisfiút, Mbappé is vigasztalta

Spanyol labdarúgás
2026.11.02. 10:40

La Liga: a Getafe fordított; az Athletic Bilbao nyerte a baszk rangadót

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 23:04