Valencia: olasz válogatott „mindenes” érkezett Rómából

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.01.30. 19:30
null
Két hete még csapatkapitány volt, Florenzit most kölcsönadta a Roma (Fotó: valenciacf.com)
A Valencia hivatalos Twitter-oldalán jelentette be a Roma 28 esztendős labdarúgója, Alessandro Florenzi érkezését. A 35-szörös válogatott az idény végéig, kölcsönben játszik majd a spanyol csapatban. A klub hivatalos közleménye igen szűkszavú, többek között esetleges opciós jogról sem esik szó benne.

 

Florenzi a Roma saját nevelésű játékosa, a fővárosi klub mellett csupán a Crotonéban szerepelt eddig (a 2011–2012-es évadban, kölcsönben futballozott a Serie B-ben).

A játékosra nem túlzás azt mondani, igazi mindenes: karrierje elején főleg középső középpályásként szerepelt, később aztán a jobb és a bal szélen is bevetették Rómában, majd az utóbbi időben már főleg jobb oldali bekként vették számításba – ha épp nem bal oldali támadó volt a sérülések miatti kényszerűségből.

Florenzi távozása annyiból meglepő lehet, hogy még január közepén, a Juventus elleni rangadón is ő viselte a Roma csapatkapitányi karszalagját. Ezt követően a sárga lapok miatti eltiltását kellett letöltenie, igaz, ezt követően, az előző hétvégén, a Lazio elleni derbit már csak a kispadról nézte végig.

A játékos kölcsönadási díjáról sem a Roma, sem a Valencia nem közölt adatot.

Florenzi kontraktusa 2023 nyaráig él nevelőegyesületénél.


 

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Antony góllal és gólpasszal vezette a nyolcaddöntőbe a Real Betist az El-ben

Európa-liga
2026.01.29. 23:12

A Valencia és az Osasuna a ráadás perceiben harcolta ki a győzelmet, nyert a Sevilla is

Spanyol labdarúgás
2026.01.24. 21:21

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

A Real Madridot búcsúztató kiscsapat vendége lesz a Barca a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2026.01.19. 14:29

Sörloth fejesével hozta a kötelezőt az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.01.18. 20:40
Ezek is érdekelhetik