Barca: Suárez sérült, a magyarok elleni meccsről is lemaradhat

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2019.11.03. 15:39
null
Luis Suárez (sárgában) kihagyhatja a magyar válogatott elleni meccset is (Fotó: AFP)
Az FC Barcelona labdarúgócsapata hivatalosan is megerősítette, hogy támadója, Luis Suárez kidőlt a sorból. Egyelőre nem tudni, mennyit kell kihagynia az uruguayinak.

Suárez a szombati, Levante elleni bajnoki mérkőzésen már az első félidőben cserét kért, Carles Pérez állt be a helyére a negyvenedik percben. Az uruguayinak ismét a jobb vádlijával van gond, a vizsgálatok eredménye alapján egyelőre nem bevethető, ám azt még nem tudni, mennyit kell kihagynia.

A Marca szerint Suárez a soron következő mérkőzéseket (Slavia Praha – Bajnokok Ligája, Celta Vigo – La Liga) kihagyja. Ezen kívül valószínűleg nem utazik el az uruguayi válogatott mérkőzéseire sem, így várhatóan nem játszik Magyarország ellen a Puskás Aréna nyitómérkőzésén november 15-én, valamint három nappal később Argentína ellen sem – Óscar Tabárez szövetségi kapitány korábban őt is behívta az erre a két meccsre kialakított keretbe.

A Marcához hasonlóan madridi AS emlékeztet rá, hogy Suáreznek volt már egy vádlisérülése az idényben, amely után csaknem egy hónapot hagyott ki. Így a lap várakozása szerint Suárez még akár a december 1-i, Atlético Madrid elleni rangadót is kihagyhatja, a barcelonai Sport viszont úgy számol vele, hogy valószínűleg a november 23-i, Leganés elleni bajnokin lép pályára legközelebb.

AZ URUGUAYI KERET MAGYARORSZÁG ELLEN
Kapusok:
Fernando Muslera (Galatasaray – Törökország), Martín Campana (Independiente – Argentína)
Védők: Diego Godín (Internazionale – Olaszország), Sebastián Coates (Sporting CP – Portugália), Gastón Silva (Independiente – Argentína), Martín Cáceres (Fiorentina – Olaszország), Bruno Méndez (Corinthians – Brazília), Mathías Suárez (Montpellier – Franciaország)
Középpályások: Matías Vecino (Internazionale – Olaszország), Nahitan Nández (Cagliari – Olaszország), Federico Valverde (Real Madrid – Spanyolország), Rodrigo Bentancur (Juventus – Olaszország), Brian Lozano (Santos Laguna – Mexikó), Lucas Torreira (Arsenal – Anglia), Giorgian De Arrasacaeta (Flamengo – Brazília), Gastón Pereiro (PSV – Hollandia), Diego Laxalt (Torino – Olaszország)
Támadók: Luis Suárez (Barcelona – Spanyolország), Edinson Cavani (PSG – Franciaország), Cristhian Stuani (Girona – Spanyolország), Jonathan Rodríguez (Cruz Azul – Mexikó), Darwin Núnez (Almería – Spanyolország), Brian Rodríguez (Los Angeles FC – Egyesült Államok), Maximiliano Gómez (Valencia – Spanyolország)

FC Barcelona on Twitter

LATEST NEWS] The tests carried out this afternoon have shown that Luis Suárez has a lesion in the right leg. Therefore, he is currently not available for selection, and the evolution of the injury will determine his availability



 

Legfrissebb hírek

A Barcába távozó kapus helyére az Újpest volt játékosát szerződtette az Espanyol

Spanyol labdarúgás
4 órája

Itt a Barcelona első nyári igazolása! Ter Stegen tényleg távozik?

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 14:27

Matías Almeyda személyében egy „trófeamágnes” lett a Sevilla új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2025.06.16. 19:54

Börtönre ítélték a Vinícius-bábut felakasztó Atlético-fanatikusokat

Spanyol labdarúgás
2025.06.16. 17:13

La Liga: előnybe került a Mirandés az osztályozón

Spanyol labdarúgás
2025.06.15. 21:25

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

Kocsis-kupa: huszonkét csapat a szombati döntőben

Magyar válogatott
2025.06.14. 09:45
Ezek is érdekelhetik