Barcelona: a bírót sértegető Dembélé kihagyja az el Clásicót

I. M.I. M.
2019.10.09. 13:31
null
Dembélé gólt lőtt a Sevilla ellen, majd kiállították – kétmeccses eltiltással bűnhődik (Fotó: AFP)
Hivatalossá vált, amiről korábban sajtóhírek alapján már beszámoltunk: Ousmane Dembélé két mérkőzésre szóló eltiltást kapott, így az FC Barcelona labdarúgója kihagyja a Real Madrid elleni rangadót.

 

Mint ismert, a Sevilla ellen hazai pályán 4–0-ra megnyert bajnokin a katalánok harmadik gólját szerző Dembélének a 88. percben mutatta fel a piros lapot Antonio Mateu Lahoz játékvezető, amikor a francia futballista tett felé egy megjegyzést Ronald Araújo kiállítása miatt. És hogy mi volt ez a megjegyzés?

„Rossz bíró vagy. Nagyon rossz” – mondta Dembélé az önérzetes játékvezető hírében álló Lahoznak a Marca és a Sport információi szerint.

A kérdés csak az volt, hány mérkőzésre tiltják el a francia támadót sértő megjegyzéséért. A spanyol szövetség (RFEF) fegyelmi bizottsága szerdán hozta nyilvánosságra döntését: Ousmane Dembélét a pénzbüntetés mellett két meccsre tiltotta el. Mindez azt jelenti, hogy az Eibar elleni idegenbeli bajnoki (október 19., 13 óra) mellett kihagyja az október 26-i el Clásicót is.

A Sevilla ellen szintén piros lapot kapó Ronald Araújo csak az Eibar elleni találkozón nem léphet pályára, ahogy Gerard Piqué sem – a rutinos védőnek az összegyűlt öt sárga lapja miatt kell kihagynia a soron következő bajnokit.

Nyolc forduló után a Real Madrid 18 ponttal vezet a La Ligában, a Barcelona 16 ponttal a második. Október 26-án a Camp Nouban csap össze a két gigász.

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
8 órája

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
Tegnap, 11:06

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28