Valencia: a megnyert kupa miatt rúgták ki az edzőt!

T. D.T. D.
2019.09.13. 15:39
null
Marcelino sosem hitte volna, hogy elküldik, mégis mennie kellett (Fotó: AFP)
Egy valenciai hotelben tartott sajtótájékoztatón érdekes részleteket árult el menesztéséről Marcelino García Toral, a Valencia korábbi vezetőedzője. Mint ismert, a szakembernek néhány napja, három nappal a Barcelona elleni összecsapás előtt kellett felállnia a kispadról, úgy, hogy a legutóbbi idényben Király-kupát nyert a csapattal – már akkor is hallani lehetett olyan híreket, hogy a Peter Lim tulajdonossal való összezördülés állhat a háttérben.

 

„Sevillában (a Király-kupa-döntő helyszínén – a szerző) a tulajdonos nem gratulált nekünk. Július 19-én elmentem Szingapúrba, ahol gratulált a Bajnokok Ligája csoportkörébe való bejutáshoz, de a kupához nem. Ezzel meglepett. Az ő szemében a kupa teljesen másodlagos volt, ami veszélyeztette a BL-kvalifikációt” – magyarázta az 54 éves szakember.

„Sosem hittem volna, hogy elküldenek. Amikor megtudtam a hírt, nem hittem el. Július 19-én a tulajdonos azt mondta nekem, teljes a bizalom irántam. Ezek után hogyan számíthattam volna arra, hogy szeptember 10-én kirúg? Meg vagyok győződve róla, hogy a Király-kupa indította el ezt a folyamatot, hiszen világosan megmondták, hogy engedjük el. A játékosok és a szurkolók viszont küzdeni akartak a trófeáért, és az edzőkkel mi is meg szerettük volna nyerni.”

„A szurkolóknak viszont mindig hálás leszek. Fájdalmas ez a lépés, de az idő majd begyógyítja a sebeket. Most egy kicsit a háttérbe vonulok, ezzel a sajtótájékoztatóval búcsúzom egy kis időre.”

A széles körben csak Marcelinóként ismert szakember 2008 óta a klub első trófeáját nyerte a Barcelona elleni kupadöntőben, a bajnokságban pedig a negyedik helyen végzett a csapattal, így a tulajdonos, Peter Lim által hőn áhított BL-be is bejutott. A játékosok körében is népszerű korábbi középpályás 2017 májusa óta irányította a „denevéreket”.

Legfrissebb hírek

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:09

Fontos mérkőzésekről hiányozhat Thibaut Courtois

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:49

A Rayo Vallecano tíz emberrel, a hosszabbításban csikarta ki az ikszet a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 23:09

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 18:26

La Liga: emberelőnyben fordított a Mallorca az Espanyol ellen

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 16:05

Videó: íme, a hetvenméteres csodagól Arda Gülertől az Elche ellen!

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 10:38

A Real Madrid a Manchester City után az Elchét is legyőzte

Spanyol labdarúgás
2026.03.14. 23:01

Echeverri varázsolt, a Girona legyőzte a Bilbaót; bombagóllal nyert az Atlético

Spanyol labdarúgás
2026.03.14. 18:30
Ezek is érdekelhetik