Barcelona: „Nincs Neymar-ügy” – állítja az alelnök

MTI MTIMTI MTI
2019.08.05. 13:24
null
Neymar eltiltás miatt kihagyta a PSG francia Szuperkupa-mérkőzését (Fotó: AFP)
Az FC Barcelona nem tárgyal Neymar szerződtetéséről, legalábbis erre utal Jordi Cardoner alelnök legutóbbi nyilatkozata.

 

„Nincs Neymar-ügy, ebben a történetben passzív szereplők vagyunk” – mondta Cardoner a spanyol TV3 csatornának.

„Nem érzi szerencsésnek magát Párizsban, de ezt a szituációt ott kell megoldani” – tette hozzá az FC Barcelona alelnöke.

A nemzetközi sajtóban hetek óta téma, hogy a brazil támadó – aki 2017-ben világcsúcsot jelentő 222 millióért igazolt a Barcelonától a Paris Saint-Germainhez – visszatér a katalánokhoz. Július elején Leonardo, a PSG sportigazgatója azt mondta, a francia csapat nem zárkózik el Neymar távozásától, viszont két hét múlva Nasszer el-Kelaifi klubtulajdonos nevetségesnek nevezte a spanyolok ajánlatát.

Neymar, akinek szerződése 2022-ig szól Párizsban, nem jelent meg a csapat első edzésén július elején.

„A piac még hetekig nyitva tart, lehet még új igazolásunk” – jelentette ki a hétvégén Josep Maria Bartomeu, az FC Barcelona elnöke.

Legfrissebb hírek

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
13 órája

Szórhatná a milliárdokat, de más utat választott a francia futballforradalmár

Francia labdarúgás
2026.08.10. 17:03

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35