Barca: itt a bizonyíték? A Griezmann-ügy miatt aggódhatnak

T. D.T. D.
2019.08.05. 13:19
null
Lassan egy hónapja lezárult az átigazolás, de még mindig nincs vége a Griezmann-ügynek (Fotó: AFP)
Az FC Barcelonára nézve aggasztó híreket közölt a spanyol El Mundo nevű napilap az internetes felületén: az Atlético Madridhoz és a laphoz is eljutott az az e-mail, amelyben az olvasható, ahogyan a katalánok Antoine Griezmann-nal egyeztettek – még márciusban.


Sevan Karlan, a játékost képviselő egyik ügyvéd küldte a szóban forgó üzenetet, melyet az azóta az FC Barcelonához igazoló Griezmann testvérének és édesapjának címzett. A levélben az előzetes szerződési és fizetési tervezet szerepelt, egy másolattal az Atlético igazgatója, Miguel Ángel Gil Marín is rendelkezik – írja az El Mundo, amelynek értesüléseire több spanyol híroldal, köztük a Marca is hivatkozik.

Mint ismert, a márciusi időpont azért problémás, mert a katalánok 120 millió euróért szerződtették a francia játékost, akinek kivásárlási ára márciusban még 200 millió euró volt – az Atlético Madrid az átigazolás bejelentése után közleményben jelezte, hogy a klub álláspontja szerint a kifizetett összeg nem felel meg kivásárlási árnak.

Javier Tebas, a La Liga elnöke nemrég elismerte, hogy a fővárosiak hivatalos panasz formájában kérték Griezmann játékengedélyének megvonását – ez az üzenet akár bizonyítékként is szolgálhat.

Legfrissebb hírek

La Liga: mexikói centert figyel a Barca – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
13 órája

Véget ért az Arrasate-korszak Mallorcán, menesztették a baszk edzőt – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.23. 23:15

Az egyik oldalon argentin dupla, a másikon ukrán gólok – ikszelt egymással az Alavés és a Girona

Spanyol labdarúgás
2026.02.23. 23:05

La Liga: portugál hátvédje teljesítményét dicsérte Flick a Levante elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2026.02.23. 10:11

A Barcelona sorozatban a 17. bajnokiját is megnyerte otthon a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
2026.02.22. 18:56

Eddig tartott a madridiak tökéletes La Liga-menetelése Álvaro Arbeloa irányításával

Spanyol labdarúgás
2026.02.21. 23:00

Az Atlético legyőzése után csak ikszelt a Rayo Vallecano

Spanyol labdarúgás
2026.02.21. 18:33

A Sociedad őrült mérkőzésen fordított az Oviedo ellen, iksz lett a vége

Spanyol labdarúgás
2026.02.21. 16:08
Ezek is érdekelhetik