Atlético: a klub reklamál Griezmann átigazolása kapcsán

T. D.T. D.
2019.07.12. 17:45
null
„Bejelentettük az átigazolást, most már itt a történet vége! Vagy mégsem…?” (Fotó: AFP)
Nem sokkal az FC Barcelona Antoine Griezmann szerződtetéséről szóló hivatalos bejelentése után az Atlético Madrid is kiadott egy közleményt, melyben az átigazolás részleteit tárják nyilvánosság elé, arra utalva, hogy a Barca nem fizetett eleget a játékosért.

 

Ahogy azt már korábban jeleztük, az Atlético Madrid elnöke, Enrique Cerezo a 2019–2020-as La Liga-idény sorsolása után beszélt a sajtó jelen levő képviselőinek, és elmondta, ha a Barcelona már márciusban megegyezett Antoine Griezmann-nal, annak következményei lesznek.


Antoine Griezmann a Barcelonában folytatja pályafutását! – HIVATALOS

Ennek megfelelően pontosan negyvenöt perccel a Barca bejelentése után hivatalos közleményt adott ki a madridi klub. Így hangzik a kommüniké lényege magyarra fordítva:

„Az Atlético Madrid úgy gondolja, hogy a kifizetett összeg nem felel meg kivásárlási árnak, mivel nyilvánvaló, hogy a játékos és az FC Barcelona közötti egyezség azelőtt jött létre, hogy az említett záradékban szereplő összeg 200 millió euróról 120 millióra csökkent. A játékos klubtól való távozásának május 14-i bejelentését is megelőzte a megállapodás.”

Vagyis lényegében a „matracosok” szerint 120 helyett 200 millió eurót kellett volna fizetnie a Barcelonának.

Ahogy azt már korábban is tudni lehetett, a Griezmannt képviselő egyik ügyvéd pénteken 120 millió eurót fizetett ki a spanyol profiligákat, vagyis az első és másodosztályt tömörítő Liga de Fútbol Profesionalnak a kontraktus egyoldalú felbontásáért.

Mint ismert, a Barcelona péntek délután jelentette be, hogy a „matracosoktól” öt év után távozó Griezmann a katalánoknál folytatja a pályafutását.

Atlético de Madrid on Twitter

Comunicado oficial sobre la rescisión unilateral del contrato que vincula a Antoine Griezmann con nuestro club https://t.co/FvqvTMH55j



Legfrissebb hírek

Bernal kiállításáig volt pariban a Betis, eseménydús meccsen gyűjtötte be a pontokat a Barcelona

Spanyol labdarúgás
7 órája

Dupla Tízes: Lamine Yamalék még az MSN-t is túlszárnyalhatják?

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 18:18

La Liga: szektorbezárás és pénzbüntetés a Rayo Vallecanónak

Spanyol labdarúgás
2026.10.15. 09:24

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Yamal-show és Barca-győzelem Sallai 20. BL-meccsén

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 22:54

Bombaformában lévő FC Barcelonát kell megfékezniük Sallai Rolandéknak

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 08:41

Megvan Gordon első gólja, a Barcelona simán legyőzte a Getafét

Spanyol labdarúgás
2026.10.10. 20:35

Chelsea: 2033-ig volt szerződése, de ezen is hosszabbított Cole Palmer

Angol labdarúgás
2026.10.10. 14:09