Barca: Közel voltam hozzá, hogy eligazoljak – Ter Stegen

2019.03.01. 09:56
null
Claudio Bravo és Marc-André ter Stegen versenyfutása két évig tartott (Fotó: AFP)
Az első két évében kevés lehetőséget kapott a bajnokságban, emiatt pedig már a távozást fontolgatta Barcelonából Marc-André ter Stegen. Minderről a német hálóőr maga mesélt egy interjúban, hozzátéve: ha nem is volt mindig egyszerű, úgy érzi jól kezelték az első számú kapusposztért dúló versenyt azzal a Claudio Bravóval, akivel 2014 nyarán egyszerre került a csapathoz.

Bár ma már nehéz elképzelni, Ter Stegen az első két idényében alig kapott lehetőséget a katalán együttesnél. Sőt, 2014-es érkezése után az első évében egyáltalán nem lépett pályára a bajnokságban. A második szezonjában is csupán hét La Liga-mérkőzésig jutott Claudio Bravo mögött, és inkább a kupasorozatokban számítottak rá.

Szerintem mindketten jól kezeltük a helyzetet, a versenyt azért, hogy ki legyen az első számú kapus. Claudio nagyszerű hálóőr, remekül védett a bajnokságban, az edzőnek nem volt oka változtatni.De egy idő után persze hogy elgondolkoztam a jövőmön, mert a legfontosabbnak a játékot tartottam. Nem segített volna ezen az sem, ha az edző azt mondja, enyém a bajnokság és Claudióé a többi sorozat. Védeni szerettem volna, minél többet és emiatt 2016-ra eljutottam odáig, hogy azon gondolkodtam, elhagyom Barcelonát" – idézte fel a nem túl könnyű időszakot a DAZN-nek a német hálóőr.

„Ezt a klubnál is tudták végig. Claudio és én is nyíltan beszéltünk a helyzetről és egyikünk sem volt igazán elégedett vele. Előbb-utóbb el kellett jönnie a pillanatnak, amikor nem lehetett tovább fenntartani a helyzetet. A klubvezetésnek meg kellett hoznia az egyértelmű döntést és végül engem választott."

A most 26 éves német hálóőr az interjúban beszélt honvágyról, arról, hogy néha hiányzik neki a családja, ugyanakkor közel öt év elteltével is imád Barcelonában élni.

„Még három és fél év van a szerződésemből. Hogy utána mi lesz, arról nem tudok mit mondani. De az biztos, hogy nagyon élvezem a jelenlegi helyzetet, jó nap mint nap a pályán lenni."

 

Legfrissebb hírek

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
2026.03.19. 13:00

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 11:09

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 08:00

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 20:40

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

Joan Laporta marad az FC Barcelona elnöke – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 09:13

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 18:26

A Zvezda lezárta a címvédő nagy sorozatát az Euroligában, Gudurics elérte a háromezres határt

Kosárlabda
2026.03.13. 23:20
Ezek is érdekelhetik