FFT: miért árnyéka a Real Madrid korábbi önmagának?

2018.12.02. 14:45
null
A Real Madrid árnyéka korábbi önmagának (Fotó: AFP)
Az előző szezonban a Real Madrid sorozatban harmadik Bajnokok Ligája-győzelmét szerezte, de ez a siker a legkevésbé sem látszik a mostani csapaton. Persze, biztos az is számít, hogy Cristiano Ronaldo elhagyta a klubot, de ennél többről van szó. A FourFourTwo munkatársa megvizsgálta, mik az eddigi eredménytelenség okai.

 

Ha a regnáló Bajnokok Ligája-győztes gárda egy harmincezres baszk kisváros csapatának otthonában lép pályára, a szurkolók biztos győzelmet várnak. Ehhez képest a Real Madrid nem hogy nem bírt az Eibarral múlt szombaton, hanem 3–0-ra kikapott, és rosszabb is lehetett volna. Sőt, a Real a La Ligában eddig több gólt kapott idegenben (16), mint bármelyik másik gárda, kivéve a sereghajtó Huelvát.

Mikor október végén Julen Lopeteguit Santiago Solari váltotta a kispadon, egy rövid fellendülés ugyan mutatkozott a csapat teljesítményében, de az Eibar elleni sima zakó megmutatta, hogy még mindig nagy gondok vannak a csapatnál. A FourFourTwo felsorol öt tényezőt, ami nagy szerepet játszik a mostani sikertelenségben.

A teljes cikket elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
55 perce

Cristiano Ronaldo: Csak puskával tudnak kinyírni, de lehet, akkor is kikerülném a golyókat

Minden más foci
2026.09.23. 19:54

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

„Ha nem teljesít megfelelően, cserepadra kerül” – a portugál kapitány Ronaldóról

Minden más foci
2026.09.18. 18:00

Cristiano Ronaldo nélkül továbbra sincs portugál válogatott – itt a friss keret!

Minden más foci
2026.09.18. 14:10

Tóth Balázs a No. 1; Corbu Máriusz: Glasgow-ban rendben leszünk

E-újság
2026.09.14. 23:35

Szoboszlai a BL-ben: gól és győzelem; női kosarasok: Ide nekünk az oroszlánt is!

E-újság
2026.09.10. 00:07