Real: ismét Hollandiába kerül az egykori csodagyerek

2018.08.21. 17:18
null
Ödegaard (balra) visszatért a Real Madridhoz, majd nem sokkal később tovább is állt – ismét Hollandiába (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid bejelentette, hogy a norvég Martin Ödegaardot egy évre kölcsönadja a holland Vitesse-nek.

 

A Real Madridhoz 2015 januárjában, 15 és fél évesen érkező, csodagyereknek kikiáltott Ödegaard csupán egy bajnokin és egy kupameccsen léphetett pályára a felnőttcsapatban, rendszerint a második együttesben, a harmadik ligás Real Madrid Castillában számítottak rá. 2017 januárjában a klub kölcsönadta a holland Heerenveennek, amelynél másfél szezon alatt 40 bajnokin háromszor volt eredményes.

A Heerenveentől való visszatérés után ismét a Real Madridnál jelentkezett: csereként beállva játszott is egy félidőt, illetve 13 percet a Manchester United, majd a Juventus ellen a Nemzetközi Bajnokok Kupájában, ám ő maga is elmondta, a kölcsönadás lenne számára a legjobb opció.

Azt remélte, ideiglenesen egy másik spanyol gárdánál folytathatja, és állítólag a madridiak is azt szerették volna, hogy Európa-ligában érdekelt csapatban szerepelhessen – ebben az esetben Spanyolországban a Villarreal vagy a Betis lehetett volna a befutó –, ám végül Hollandiába tér vissza a még mindig csak 19 éves játékos.


Real Madrid C.F. on Twitter

Comunicado Oficial: Odegaard. https://t.co/gaDrnmMBaG #RealMadrid



Legfrissebb hírek

Fermín López két góljával nyert a Barcelona az Atlético Madrid otthonában

Spanyol labdarúgás
33 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche két vállra fektetése

Spanyol labdarúgás
2 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 22:57

Málagában szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Racing Santander

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:53

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
2026.11.06. 23:09

La Liga: a hétvégi fordulóban játékmegszakítás lesz Jesús de Miguel emlékére

Spanyol labdarúgás
2026.11.06. 13:49

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.11.05. 13:49

Az Almería a teljes meccsnapi bevételt felajánlja De Miguel családjának

Spanyol labdarúgás
2026.11.05. 09:01