ICC: az MU legyőzte a Realt; Malcom betalált a Roma ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.01. 07:01
null
Malcom betalált a Roma ellen, a Barca azonban kikapott az ICC-n (Fotó: AFP)
A Manchester United labdarúgócsapata a Real Madridot, a Tottenham a Milant, a Roma az FC Barcelonát győzte le a Nemzetközi Bajnokok Kupája (ICC) felkészülési torna keretein belül.

MANCHESTER UNITED–REAL MADRID

Alexis Sáncheznek jól megy – az MU januárban szerződtetett szupersztárja a felkészülés során már nem az első gólját szerezte, a chilei emellett a mezőnyben is hasznosabban futballozik.

José Mourinho együttese a 18. percben Sánchez találatával szerzett vezetést, előnyét a 27. percben Ander Herrera révén kettőre növelte, a spanyol középpályás Sánchez fejjel lekészített passza után lőtt 13 méterről a kapu közepébe (2–0).

Az egyébként elég tartalékosan felálló Real Madrid az első félidő hosszabbításában Karim Benzema villanásával szépített. A második játékrész már nem hozott gólt, így a Manchester United 2–1-re legyőzte a blancókat.

Benzema szépítő gólja

TOTTENHAM–MILAN

A mérkőzésen egy találat döntött, ez a 47. percben esett, ekkor Georges-Kévin N'Koudou iramodott meg, majd tizenkét méterről ballal félelmetesen nagy gólt szerzett!


FC BARCELONA–ROMA

Ernesto Valverde nem vitte túlzásba, ami a gránátvörös-kékek kezdőcsapatát illeti, a Barcelona ugyanis a Cillessen – Semedo, Marlon, Lenglet, Cucurella – Arthur, Sergi Roberto, Rafinha – Al. Vidal, El Haddadi, Malcom tizeneggyel állt fel a Roma elleni ICC-meccsen.

Annak ellenére, hogy a spanyolok óriási mezőnyfölényt alakítottak ki, játékuk nem bővelkedett a helyzetekben, igaz, Rafinha már az 5. percben megszerezte a vezetést a Barcának.

A 34. percben egyenlített a Roma – a friss szerzemény, Justin Kluivert iramodott meg a jobb szélen, a középre tett labdát Stephan El Shaarawy belsőzte egyből a kapu közepébe.

A második félidő elején Malcom volt eredményes, akit a Barca épp a Roma orra elől happolt el néhány nappal ezelőtt, innentől azonban már csak az olaszok ünnepelhettek – a „farkasok” a 78. és a 86. perc között háromszor is betaláltak, s 4–2-re megnyerték az összecsapást.

A mérkőzés összefoglalója

NEMZETKÖZI BAJNOKOK KUPÁJA (ICC)
Manchester United–Real Madrid 2–1 (2–1)

Miami.
Manchester United:
De Gea – Darmian, Bailly, Fosu-Mensah, Shaw – Fred (Tuanzabe, 68.), Ander Herrera, McTominay (Mitchell, 79.), A. Pereira – Mata (Garner, 83.) – Alexis Sánchez. Menedzser: José Mourinho
Real Madrid: Casilla (Lunyin, a szünetben) – Odriozola (Galache, 62.), Vallejo (Nacho, 77.), Javier Sánchez, T. Hernández (S. R. Rodríguez, a szünetben) – M. Llorente (Asensio, 77.), F. Valverde (Isco, 77.), Vinícius Júnior (Ó. R. Arnaiz, 62.), Ceballos (De Tomás, 62.), Bale (Ödegaard, a szünetben) – Benzema (Mayoral, a szünetben). Vezetőedző: Julen Lopetegui
Gólszerző: Alexis Sánchez (18.), Herrera (27.), ill. Benzema (45+3.)

Tottenham–Milan 1–0 (0–0)
Minneapolis.
Tottenham:
Worm (Gazzaniga, a szünetben) – Walker-Peters, D. Sánchez (Carter-Vickers, 92.), Eyoma, Georgiou (Davies, 77.) – Amos, Skipp, Marsh (Aurier, 77.), N'Koudou – F. Llorente (Szon, 63.), Lucas (Eriksen, 63.). Menedzser: Mauricio Pochettino
Milan: Reina (A. Donnarumma, a szünetben) – Abate (Antonelli, 69.), Musacchio, Romagnoli, Calabria – Kessié, Locatelli, Calhanoglu (Mauri, 78.) – Suso (Halilovic, a szünetben), Cutrone (Tsadjout, 78.), Borini (Kalinic, 70.). Vezetőedző: Gennaro Gattuso
Gólszerző: N'Koudou (47.)

FC Barcelona–AS Roma 2–4 (1–1)
Arlington.
Barcelona: Cillessen – Semedo (Palencia, 61.), Marlon (Brandáriz, a szünetben), Lenglet (Cuenca, 61.), Cucurella (J. Miranda – Arthur (Puig, a szünetben), Sergi Roberto (Monchu, a szünetben), Rafinha (Collado, 61.) – Al. Vidal (Ballou, a szünetben), El Haddadi (A. Ruiz, a szünetben), Malcom (C. Pérez, 61.). Vezetőedző: Ernesto Valverde
Roma: Olsen (Mirante, a szünetben.) – Florenzi, Manolasz (J. Jesus, 61.), Marcano (Kolarov, 76.), Santon (Cristante, 61.) – Strootman (Schick, 61.), De Rossi (Pastore, 61.), Lo. Pellegrini (Lu. Pellegrini, 61.) – El Shaarawy (Fazio, 76.), Dzeko (Gonalons, 61.), J. Kluivert (D. Perotti, 61.). Vezetőedző: Eusebio Di Francesco
Gólszerző: Rafinha (5.), Malcom (49.), ill. El Shaarawy (34.), Florenzi (78.), Cristante (83.), D. Perotti (86. – 11-esből)

Legfrissebb hírek

Romano szerint olasz és német klubok figyelik a Barcelona magyar játékosát

Spanyol labdarúgás
1 órája

Német gólkirály érkezik kölcsönbe a Milanhoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
17 órája

Az MU sem tudott megálljt parancsolni az Aston Villának, zsinórban tizedszer nyertek Unai Emeryék

Angol labdarúgás
20 órája

A Villarreal elleni rangadón menetelhet tovább a Barcelona

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:00

Félidőnként egy gól a Milan kapujába, döntős a Napoli az Olasz Szuperkupában

Olasz labdarúgás
2025.12.18. 22:04

A Barcelona az utolsó negyedórában harcolta ki a továbbjutást a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2025.12.16. 23:22

Nagy hajrával nyert a Valencia a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.16. 23:18
Ezek is érdekelhetik