Real: az adóhatóság elutasította CR ajánlatát az adócsalásügyben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.05.30. 17:29
Az AS információi szerint a spanyol adóhatóság elutasította Cristiano Ronaldo adócsalásügyben tett ajánlatát.

Mint ismert, az ügyészség közleménye szerint Cristiano Ronaldo 2011 és 2014 között 14.76 millió euró (4.5 milliárd forint) adót nem fizetett be az államkasszába, ráadásul mindezt tudatosan tette: egy üzleti vállalkozás segítségével szándékosan rejtette el a személyéhez fűződő kereskedelmi jogok értékesítéséből származó jövedelmét. nem fizetett be az államkasszába, ráadásul mindezt tudatosan tette: egy üzleti vállalkozás segítségével szándékosan rejtette el a személyéhez fűződő kereskedelmi jogok értékesítéséből származó jövedelmét.

A portugál szupersztárt az adóhatóság mintegy 28 millió eurós összeg kifizetésére kötelezte, ami tartalmazza 14.76 millió euró mellett a kamatokat, a különböző bírságokat és az eljárás költségét is.

Az AS úgy tudja, hogy Cristiano Ronaldo az említett 28 milliós összegnek a felét, körülbelül 14 milliót felajánlott a hatóságnak, emellett elismerte volna bűnösségét, amiért két év felfüggesztett börtönbüntetést kapott volna, ám az ügyészség elutasította a futballista felvetését, s ragaszkodik az eredetileg megszabott 28 millió euró kifizetéséhez.

A Real Madrid támadójának június 15-ig kell átutalnia a szóban forgó összeget, ha ezt nem teszi, úgy az eljárás már a bíróságon folytatódik ellene, s a bíróság akár 8 éves börtönbüntetésre is ítélheti, igaz, ezt büntetlen előélete miatt valószínűleg nem kellene letöltenie.

Legfrissebb hírek

Négy mérkőzésre meszelték el Vinícius Júniort, kihagyja az el Clásicót

Spanyol labdarúgás
4 órája

Gulácsi Péter: A hétfői események mélyen megráztak minket

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Getafe megszerezte Daniel Carvajalt – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.10.13. 10:32

Soha rosszabb hétfői meccset! Három gól a ráadásban, hat gól összesen a Levante–Sevillán

Spanyol labdarúgás
2026.10.12. 23:10

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
2026.10.12. 14:19

„Én vagyok minden idők legjobbja, pont” – C. Ronaldo szerint az emberek nem értékelik őt eléggé

Minden más foci
2026.10.12. 12:45

Maffiának nevezték a játékvezetőket – Vinícius megosztotta

Spanyol labdarúgás
2026.10.12. 08:09

La Liga: majdnem eltapsolta háromgólos előnyét a Real Sociedad

Spanyol labdarúgás
2026.10.11. 21:00