La Liga: Bardi kapcsán újra az Interről és a PSG-ről írnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.05.16. 19:12
Újra az Inter és a PSG érdeklődéséről számol be a nemzetközi sajtó Enisz Bardi kapcsán. A korábbi újpesti futballistáról most az ESPN írt.

A téma nem új keletű, hiszen már októberben is felvetődött, hogy a macedón játékost kinézte a két klub. Ügynöke, Georgi Attila akkor a Borsnak reagált is a hírekre, a PSG és az Inter mellett az Anderlechtet és a Sunderlandet is megemlítve az érdeklődök között.

A kreatív középpályás júliusban 23 esztendős lesz, és 2020-ig szól a szerződése a spanyol Levanténál, de van még az egyezségben plusz két évre opció is.

Az Újpest korábbi labdarúgóját csupán 1.5 millió euróért kaparintotta meg a valenciai csapat, amelynek színeiben a szezonban kilencszer talált be – legutóbb például a Barcelona 5–4-es legyőzése során duplázott –, és a topligák egyik legjobb szabadrúgáslövőjének számított az idényben.

Ötször is betalált szabadrúgásból az idényben
a PSG és az Inter mellett az Anderlechtet és a Sunderlandet is megemlítve az érdeklődök között.

A kreatív középpályás júliusban 23 esztendős lesz, és 2020-ig szól a szerződése a spanyol Levanténál, de van még az egyezségben plusz két évre opció is.

Az Újpest korábbi labdarúgóját csupán 1.5 millió euróért kaparintotta meg a valenciai csapat, amelynek színeiben a szezonban kilencszer talált be – legutóbb például a Barcelona 5–4-es legyőzése során duplázott –, és a topligák egyik legjobb szabadrúgáslövőjének számított az idényben.

Ötször is betalált szabadrúgásból az idényben

 




Legfrissebb hírek

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
4 órája

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:56

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33