Real Madrid: megegyeztek a 17 éves brazil tehetségről – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.20. 12:53
Spanyolországi sajtóértesülések szerint a Real Madrid és a Palmeiras megegyezett Alan átigazolásáról.

A posztját tekintve támadó középpályás Alan eddig 16-szor lépett pályára az U17-es brazil válogatottban, összesen háromszor volt eredményes, emellett kiosztott nyolc gólpasszt. Alan eddig 16-szor lépett pályára az U17-es brazil válogatottban, összesen háromszor volt eredményes, emellett kiosztott nyolc gólpasszt.

Jelenleg a Palmeiras játékosa, ám a spanyol sajtó már kész tényként kezeli, hogy Alan a Real Madridnál folytatja pályafutását – a klubok állítólag szóban megállapodtak egymással a futballista váltásáról, ennek értelmében a Diario AS szerint a tehetség 2018 nyarától már a madridiaknál rúgja a bőrt.

A megállapodással kapcsolatban egyelőre részleteket nem tudni, ám az nem titok, hogy a középpályás szerződésében 50 millió eurós kivásárlási ár szerepel, igaz, a spanyol média megjegyzi, a madridiak az említett összeget biztosan nem fizetik ki a játékosért.

Nem Alan lenne az első fiatal brazil reménység, akit a Real megkaparint: Florentino Pérez májusban megszerezte Vinícius Júniort, a Flamengo 17 éves csodagyerekét, érte a „blancók” 45 millió eurót fizettek.

 

Legfrissebb hírek

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

Fél évig egyedül edzett, most visszatért álmai csapatához Radamel Falcao

Minden más foci
2026.01.07. 16:03

Korábbi osztrák klubja is részesedik a Varga Barnabásért fizetett átigazolási díjból

Légiósok
2026.01.06. 18:53

A Libertadores-kupa után a bajnoki címet is megnyerte a Flamengo

Minden más foci
2025.12.04. 09:22

A Flamengo negyedszer nyerte meg a Libertadores-kupát

Minden más foci
2025.11.30. 09:26

Angol klubok legyeskednek a Palmeirasban hamvaiból feltámadó brazil csatár körül – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.11.03. 15:54

Történelmi fordítás után döntőben a Palmeiras – ismét brazil uralom a Libertadores-kupában

Minden más foci
2025.10.31. 10:03
Ezek is érdekelhetik