Barcelona: ők érkezhetnek Coutinho és Dembélé helyett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.12. 11:28
null
Dembélé és Coutinho továbbra is első számú kiszemelt, de megvan a B-terv is (Fotó: Twitter)
Külföldi lapértesülések szerint az FC Barcelona figyelme a Tottenhamben futballozó Christian Eriksen, valamint az Inter játékosa, Ivan Perisic felé fordulhat, amennyiben nem sikerül megszereznie a Philippe Coutinho, Ousmane Dembélé duót.

 

A katalánoknál a nyár egyik, ha nem a legfontosabb kérdése, hogy ki pótolja (kik pótolják) a Paris Saint-Germainhez távozott Neymart. Eddig leginkább a Liverpool és a Borussia Dortmund klasszisát, Philippe Coutinhót és Ousmane Dembélét emlegették, igazi előrelépés azonban nem történt egyik ügyben sem: bár a brazil a hírek szerint átadólistára kérte magát, hogy a spanyol óriáshoz szerződhessen, klubja hajthatatlannak tűnik, legutóbb hivatalos közleményben jelezte, hogy semmilyen ajánlatot sem fontol meg.

Ami a fiatal franciát illeti, bár a játékos mindent elkövet, hogy a Barcelonához kerüljön – még a csütörtöki edzést is kihagyta –, a Dortmund a Poolhoz hasonlóan elutasítja a spanyolok közeledését, így Dembélé egyelőre csak azt érte el, hogy a héten már nem edzhet, és az 1. FC Rielasingen-Arlen elleni Német Kupa-meccsen sem léphet pályára.

Korai lenne még kijelenteni, hogy a Barca lemondhat a kiszemeltjeiről, mindenesetre angol és olasz források már tudni vélik, hogy kik lehetnek az új célpontok. Az Independent szerint az egyik érkező a Tottenham középpályása, Christian Eriksen lehetne. Bár Coutinhónál valószínűleg olcsóbb lenne a dán, a nyári átigazolásokat figyelve a Spurs is biztosan megkérné egyik legjobbja árát.

Eriksen mellett Ivan Perisic (Inter) neve került még szóba. A Sportitalia szerint a kék-feketék 55 millió eurót kérnek a Manchester Uniteddel is szóba hozott horvátért, amit a Barcának nyilvánvalóan nem esne nehezére kifizetnie. Kérdés, végül kit választanak, vagy jobban mondva kit tudnak megszerezni a katalánok…

Legfrissebb hírek

Mozifilmet készítenek a Barcelona női futballcsapatának klasszisáról

Spanyol labdarúgás
2025.12.26. 09:13

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.23. 23:24

Romano szerint olasz és német klubok figyelik a Barcelona magyar játékosát

Spanyol labdarúgás
2025.12.22. 14:34

Edzősors: nyugdíjba vonult a BVB korábbi mestere, Lucien Favre

Minden más foci
2025.12.22. 12:26

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 23:00

A Villarreal elleni rangadón menetelhet tovább a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 10:00

A Dortmund nyerte meg a Borussia-rangadót

Német labdarúgás
2025.12.19. 22:38

Csaknem tízmillió euróért csatáznak az olasz Szuperkupában a Serie A élcsapatai

Olasz labdarúgás
2025.12.18. 12:10
Ezek is érdekelhetik