La Liga: Brazíliába igazol Európa egyik legjobb tizenegyesölője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.07.16. 18:04
A spanyol élvonalbeli Valencia bejelentette, megegyezett a brazil első osztályú Flamengóval Diego Alves átigazolásáról.

A 32 éves, tízszeres brazil válogatott kapus 2007 óta játszott Spanyolországban, 2011-ben az Almeríából szerződött a Valenciához, amelynek színeiben 142 tétmérkőzésen szerepelt.

Alves a La Liga történetének legtöbb kivédett tizenegyesével büszkélkedő kapusa. A brazil futballista a spanyol élvonalban töltött évei alatt 49 tizenegyesből rekordot jelentő 22-t kivédett, s csak 25-ből született gól (a labda egy alkalommal a kapufát találta el, egy másik során pedig fölé szállt). A 2012–2013-as szezon óta Alves 12 tizenegyest hárított a bajnokságban, ami az öt topligát tekintve csúcsnak számít a vizsgált időszakban.

A Valencia vezetőedzője, Marcelino a La Liga legutóbbi idényében az utolsó három fordulóban padoztatta Diego Alvest, ráadásul a klub nemrég szerződtette Netót, a Juventus kapusát, így Alves távozása érthető, s a Flamengóban játszva jó esélye lehet bekerülni a brazilok 2018-as világbajnoki keretébe.

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Michelisz dobogón a második spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
3 órája

TCR World Tour: Michelisz negyedik lett az első spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
21 órája

A Portótól gyorsan menesztették, most az Elche vezetőedzője lett

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 15:28

Megszületett a megegyezés a Real Madrid és Bernardo Silva között – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.11. 21:05

„Habemus Papam” – José Bordalás marad a Getafe edzője

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 21:53

A Barcelona nem vásárolja meg Rashford játékjogát – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 20:20

Már nem Arbeloa a Real Madrid vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 20:10

La Liga: tarolt a Barcelona, Yamal és Flick az idény legjobbjai

Spanyol labdarúgás
2026.06.05. 17:34
Ezek is érdekelhetik