Real Madrid: Pérez elmondta, hogy áll a Morata-ügylet az MU-val

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.29. 12:40
Florentino Pérez, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid elnöke reagált az Álvaro Morata távozásával kapcsolatos pletykákra.

Az elmúlt napokban rengeteg hír látott napvilágot, miszerint Álvaro Morata nagyon közel áll ahhoz, hogy a Manchester Unitedhez szerződjön, a spanyol támadóról a „vörös ördögök” már meg is állapodtak a Real Madriddal – a brit lapok azt írták, a 24 éves Moratáért 70 millió eurót fizet az angol klub a blancóknak.70 millió eurót fizet az angol klub a blancóknak.

Florentino Pérez ezekre a híresztelésekre reagált.

„Úgy vélem, nem tárgyalunk a Manchesterrel. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincsenek körülöttünk emberek, akik ugyanígy tennének – célzott Pérez Morata ügynökére, aki állítólag már találkozott az MU képviselőivel. – Olvastam, hogy megállapodtunk a vételárról, nem is tudom, hány millió euróról volt szó. Ez az egész nem igaz.”

A 21-szeres spanyol válogatott támadó a 2016–2017-es szezonban 43 mérkőzésen összesen 20-szor volt eredményes, emellett hat gólpasszt osztott ki. Értékét a transfermarkt.de piaci portál 40 millió euróra becsüli.

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35
Ezek is érdekelhetik