Barca: balhé a La Masiánál – a klubikon sorra viszi el a tehetségeket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.28. 14:13
null
Carles Puyol játékosügynökként nem a Barcelonát segíti (Fotó: AFP)
Brit sajtóértesülések szerint áll a bál a La Ligában szereplő Barcelona labdarúgócsapatánál: az egyesület vezetősége roppant dühös Carles Puyolra, a klub legendás védőjére.

 

Az sem titok, mi csapta ki a biztosítékot a gránátvörös-kékek vezérkaránál: a gárda akadémiája, a La Masia egyik szupertehetségének tartott, 16 esztendős Eric García elhagyja a spanyol klubot, és a Manchester Cityhez szerződik.

A Barca számára már az is nagy blamának számít, hogy a fiatal tehetség távozik, ám mindezt a katalánok legendájának, Carles Puyolnak a javaslatára teszi! A 39 esztendős korábbi védő ugyanis 2015-ben felcsapott játékosügynöknek, ő képviseli többek között Garcíát is, és Puyol azt javasolta ügyfelének, hagyja ott a Barcelonát, mivel a Manchester Citynél nagyobb esélye van arra, hogy az első csapat kezdőjébe beverekedje magát.

Puyol ráadásul egy másik ígéretet, Carles Alenát is a szigetországba vinne, őt a Tottenham szerződtetheti napokon belül.

Az utánpótlásból a 18 esztendős, szintén óriási tehetségnek tartott Jordi Mboula is eligazolt – érte a Barcelona mindössze 3 millió eurót kapott a Monacótól.

A The Independent emlékeztet: Mboula, García és Alena távozása óriási presztízsveszteség a katalánoknak, akik az elmúlt évek során Cesc Fabregast is hagyták elmenni, hogy aztán később 33 millió euróért visszavásárolják, de hasonló volt a történet például Gerard Piqué esetében is. A gránátvörös-kékek 45 millió euró körüli összeget készülnek fizetni az Arsenalnak Héctor Bellerín játékjogáért, akit 2011-ben engedtek el az akadémiáról. Szó esik még Keita Baldéról is, aki Spanyolországot elhagyva a Lazióban teljesedett ki, s most a Barcelona 40 millió eurót sem sajnálna érte adni.

Puyol volt az, aki Marc Bartrát arra sarkallta, hogy a több játéklehetőséget figyelembe véve hagyja el Barcelonát, s igazoljon a Borussia Dortmundhoz.

FRISS: A Barcelona szerdán a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy meghosszabbította Alena szerződését – egy tehetség tehát biztosan marad a katalánoknál.

Legfrissebb hírek

Király-kupa: Albacete–FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
56 perce

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
4 órája

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
22 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
Tegnap, 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:00

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:38

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28
Ezek is érdekelhetik